Tizennyolc évvel ezelőtt tetőzött Szolnoknál az eddig észlelt legmagasabb vízállással (LNV), azaz 1041 centiméterrel a Tisza. Talán nem túlzás azt állítani, hogy a szolnokiak mindig együtt éltek az árvizekkel. De vajon tudjuk-e, mennyi gát és gátőr vigyáz ránk? Tanultam Valamit Szolnokról.
Nem vitatnám, hogy a természetben minden növénynek megvan a maga helye és szerepe. Sőt, olyan vitákba se mennék bele, hogy terebélyes és idős fákat szabad kivágni vagy sem. Csupán annyit jeleznék, hogy nagyon utálom a tavaszi "hóesést", amit a nyárfáknak köszönhetünk. Egy-egy példány több utcát képes beteríteni. Szóval nem értek hozzá, de nem lehetne ezt a tavaszi havazást valahogy megszüntetni?
Van még szabad falfelület a városban, megörökítendő szolnoki épület is bőven akad, miként portréból is lehetne továbbiakat festeni. Azt hiszem, nemcsak nekem jut ez eszembe a Magiszter iskola diákjai és tanárai által, a Tisza-parti sétány mellvédjének folyó felőli oldalára festett képei láttán.
Nehéz eldönteni, hogy Szolnokot, lassan ezer éves történelme során a háborúk, a tűzvészek vagy az árvizek pusztították, illetve veszélyeztették-e többször. Azt azonban akár tényként is kezelhetjük, hogy az utóbbi kétszáz év nagy árvizeinek többségéből az ember került ki győztesen. Engem erre emlékeztet a Történelmi vízmérce.
A második világháború utolsó olyan évében adták postára ezt a lapot Szolnokon, amikor még az ország területén és így a városban sem ropogtak a fegyverek. A következő esztendő végén azonban már a Városháza kupolái sem voltak meg. Niehold Jenő kiadványán ritka szögből látható az épület.
Szendvicsnemzedék. Azok, akik idős szüleik és saját családjuk közé szorulva próbálnak megfelelni és teljesíteni. Az első játékfilmjét készítő Mayer Bernadett tisztelendő témaválasztása.
A szolnoki Kossuth téren készült kép egy május elsejei felvonulást mutat. Egyértelmű, hogy a fotós csak 1957-ben, ’58-ban vagy ’59-ben dolgozhatott, a Magyar utca torkolatánál állva.
Nem hinném, hogy a Tiszaligeti strandfürdő van elátkozva. Inkább mi, szolnokiak a választott vezetőinkkel. Bezár, nyitva marad? Lassan nyolcadik éve nem tudhatjuk, mi és miért történik.
A World Press Photot azért kell minden évben megnézni, hogy ne felejtsük, még a világ naposabb oldalán élünk. Meg azért is, mert a tavalyi szörnyűségeket az ideiek könnyen felülírják.
