blogszolnok

4444 CIKKEK

Exclusive articles:

TVSZ (10.): Szolnoki gátak és őrzőik

Tizennyolc évvel ezelőtt tetőzött Szolnoknál az eddig észlelt legmagasabb vízállással (LNV), azaz 1041 centiméterrel a Tisza. Talán nem túlzás azt állítani, hogy a szolnokiak mindig együtt éltek az árvizekkel. De vajon tudjuk-e, mennyi gát és gátőr vigyáz ránk? Tanultam Valamit Szolnokról.

Tavaszi hó (takarítás?)

Nem vitatnám, hogy a természetben minden növénynek megvan a maga helye és szerepe. Sőt, olyan vitákba se mennék bele, hogy terebélyes és idős fákat szabad kivágni vagy sem. Csupán annyit jeleznék, hogy nagyon utálom a tavaszi "hóesést", amit a nyárfáknak köszönhetünk. Egy-egy példány több utcát képes beteríteni. Szóval nem értek hozzá, de nem lehetne ezt a tavaszi havazást valahogy megszüntetni?

Kismesterek nagy képei

Van még szabad falfelület a városban, megörökítendő szolnoki épület is bőven akad, miként portréból is lehetne továbbiakat festeni. Azt hiszem, nemcsak nekem jut ez eszembe a Magiszter iskola diákjai és tanárai által, a Tisza-parti sétány mellvédjének folyó felőli oldalára festett képei láttán.

Azért az ember az úr

Nehéz eldönteni, hogy Szolnokot, lassan ezer éves történelme során a háborúk, a tűzvészek vagy az árvizek pusztították, illetve veszélyeztették-e többször. Azt azonban akár tényként is kezelhetjük, hogy az utóbbi kétszáz év nagy árvizeinek többségéből az ember került ki győztesen. Engem erre emlékeztet a Történelmi vízmérce.

Városháza az utolsó békeévben

A második világháború utolsó olyan évében adták postára ezt a lapot Szolnokon, amikor még az ország területén és így a városban sem ropogtak a fegyverek. A következő esztendő végén azonban már a Városháza kupolái sem voltak meg. Niehold Jenő kiadványán ritka szögből látható az épület.

Kiemelt

Milliós bevétel?

Rés a szendvicsen

Szendvicsnemzedék. Azok, akik idős szüleik és saját családjuk közé szorulva próbálnak megfelelni és teljesíteni. Az első játékfilmjét készítő Mayer Bernadett tisztelendő témaválasztása.

Eltűnt házak és tetők

A szolnoki Kossuth téren készült kép egy május elsejei felvonulást mutat. Egyértelmű, hogy a fotós csak 1957-ben, ’58-ban vagy ’59-ben dolgozhatott, a Magyar utca torkolatánál állva.

Soha véget nem érős?

Nem hinném, hogy a Tiszaligeti strandfürdő van elátkozva. Inkább mi, szolnokiak a választott vezetőinkkel. Bezár, nyitva marad? Lassan nyolcadik éve nem tudhatjuk, mi és miért történik.

A naposabb oldalról

A World Press Photot azért kell minden évben megnézni, hogy ne felejtsük, még a világ naposabb oldalán élünk. Meg azért is, mert a tavalyi szörnyűségeket az ideiek könnyen felülírják.
spot_imgspot_img