Nehéz eldönteni, hogy Szolnokot, lassan ezer éves történelme során a háborúk, a tűzvészek vagy az árvizek pusztították, illetve veszélyeztették-e többször. Azt azonban akár tényként is kezelhetjük, hogy az utóbbi kétszáz év nagy árvizeinek többségéből az ember került ki győztesen. Engem erre emlékeztet a Történelmi vízmérce.

Bár nem klasszikus szobor, a magam részéről mégis köztéri alkotásnak – emlékhelynek – tekintem a 2017. május 11-én felavatott szolnoki Történelmi vízmércét a maga tizenegy darab óriási vízcseppjével, a műkő mérőoszlopával és a mellé elhelyezett magyar és angol emléktáblával. Kár, hogy kicsit nehezen található meg, hiszen létezésére csak a Szegedi Kis István utca – a református templom utcája, ami a Magyar utca folytatásaként folyópartra visz – végénél, az ártérre vezető rámpáknál lévő lámpaoszlopra applikált kis tábla hívja fel a figyelmet. Holott, a régi támfal, a sétány felől elhelyezett, nagy vízszinteket jelző műkő táblák környékén is lehetne valami jel vagy figyelemfelkeltő tájékoztató arról, hogy pár méterrel lentebb is van a szolnoki árvizeknek egy – kifejezetten jó – emlékhelye. Arról nem is beszélve, hogy valahol azt is kiírhatnák – az alkotók?, az ötletgazdák?, a fenntartók? -, hogy magát az emlékhelyet a Magyar Hidrológiai Társaság megalakulásának centenáriumán, a szolnoki tagszervezet létrejöttének 50. éves jubileuma alkalmából hozták létre. Mert ez is érdekes.

Már csak azért is, mert Szolnok elmúlt másfél évszázadának egyik visszatérő, de mégis mindig a szolnokiak győzelmével végződő küzdelmére hívja fel a figyelmet az emlékhely. Ráadásul a tizenegy vízcseppen – amelyek egy-egy nagy árvízre emlékeztetnek – olyan információk jelennek meg, amelyek lényegében a város történelmének fontos csomópontjait is kijelölik. Kezdve attól, hogy a megyeszékhellyé válás környékén már komoly árvízzel kellett megküzdenie a megye akkor még csak negyedik legnagyobb településének, folytatva akár a Millenniumi árvízzel vagy éppen az 1919-es – ha nem lett volna elég baj – védekezéssel. A Tisza-parton sétáló szolnokiak közül pedig kevesen tudják vagy gondolnak arra, hogy a minden helyi életében meghatározó sétány az 1932-es, majd kilenc méteres víz következménye, miként a pár évvel ezelőtti megújítása is az évezred árvízével függ össze.

Őszintén mondom, ha egy idegennek Szolnok történelméből kellene fontos pillanatokat városi séta közben felvázolni, akkor a Tisza-parti három templom után ezt a vízmércét mutatnám meg neki, mert talán ez mond a legtöbbet az itteniek gondolkodásáról és küzdelmeiről. Ráadásul ilyet se látni mindenhol.