Történelmi tény, hogy az első Kádár-kormány nem Szolnokon alakult meg. Miként az is, hogy a pártfőtitkár később sem szívesen jött a városba, és nem is szeretett beszélni arról, mi minden történt itt vele. Ennek oka azonban harmadik, eltitkolt "vendégeskedése", ami egy ártatlan pisiléssel indult, és Kádár János miatt majdnem a Kádár-rendszer bukásához vezetett.
A minden bizonnyal már lakatlan Könyök, Család, Kinizsi és Sas utcák házai még ott állnak a félig kész József Attila úti pontházak, meg a szinte csak az alapozásuknál tartó Csanádi György körúti tízemeletesek között, Nagy Zsolt körülbelül 1974-ben készült felvételén. Így épült a mai Szolnok egykor, ahol akár Csukás István ifjúsági regénye is játszódhatott volna.
A világ egyetlen Baumhorn Lipótot ábrázoló szobra Szolnokon áll, holott a magyar zsinagógaépítészet legkiemelkedőbb alakjaként tartják számon, templomai pedig szerte az egykori Monarchia területén megtalálhatóak. Simon Ferencnek köszönhetően 2005 óta figyeli szolnoki alkotását.
Néhány hete a szolnoki vasútállomás lassan évtizede húzódó felújításáról írtam. Azóta rájöttem, Szolnok szempontjából csak az állomás renoválása semmit sem ér. Viszont, ha a Jubileum tér XXI. századi átépítése nem történik meg vele együtt, akkor újabb fél évszázad veszhet el.
Ha Szolnok belvárosában egy ereszcsatornából a járdára kifolyt és megfagyott víztócsán nem estem volna hanyatt, talán nem foglalkoznék azzal, hogy egy európai városban hol a helye a tetőkről lefolyó csapadékvíznek. Főleg, hogy Szolnokon is van példa az esővíz kulturált elvezetésére.
Természetes, hogy egy belvárosi építkezéshez közterületet is igénybe kell venni. Egy normális városban ennek vannak szabályai és költségei, amit mindenkivel betartatnak és megfizettetnek. Ha Szolnok is ilyen normális város, akkor a Mészáros Lőrinc utcában talán fél évtizede is tartó építkezés miatt – ami nemcsak járdát, de parkolóhelyeket is elfoglal –, elég sok pénz befolyhatott már a közös kasszába. Ettől még jogos a kérdés: hány évig foglalható el a közös terület?
Szendvicsnemzedék. Azok, akik idős szüleik és saját családjuk közé szorulva próbálnak megfelelni és teljesíteni. Az első játékfilmjét készítő Mayer Bernadett tisztelendő témaválasztása.
A szolnoki Kossuth téren készült kép egy május elsejei felvonulást mutat. Egyértelmű, hogy a fotós csak 1957-ben, ’58-ban vagy ’59-ben dolgozhatott, a Magyar utca torkolatánál állva.
Nem hinném, hogy a Tiszaligeti strandfürdő van elátkozva. Inkább mi, szolnokiak a választott vezetőinkkel. Bezár, nyitva marad? Lassan nyolcadik éve nem tudhatjuk, mi és miért történik.