blogszolnok

4444 CIKKEK

Exclusive articles:

Utcasoroló (85.): Utca a főút két oldalán

Az Abonyi út - néhol utca - Szolnok azon közterületeinek egyike, ahol a szembe szomszéd fogalma nehezen értelmezhető, ugyanis a négysávos, ma már talán kevésbé forgalmas főút másik oldalára tényleg születni kell. Vannak ennek az utcának más érdekességei és különlegességei is.

Kvarcóra a lengyelpiacról

Kvarcórát akartunk venni. A locsolkodásból összejött pénzen. A szülők tudta nélkül, mert nekik teljesen más elképzelésük volt annak a pénznek a sorsáról. És persze nem az állami boltban, mert ott maximum kétgombosakat árultak, ha éppen volt, ráadásul az is eszméletlenül drágán. Nem bírtunk várni. Azt beszélték, a lengyelpiacon válogathatunk meg alkudhatunk is.

Művészetek szintézise

A Kodály-emlékév is inspirálója a január 13-ai, Napszédítők című tánckoncertnek, de mint az Izaki Maszahiro városi főzeneigazgatóval és Mihályi Gáborral, a Magyar Állami Népi Együttes szolnoki származású vezetőjével készült páros interjúból kiderül: az alkotók a közönség nyomásának is engedtek.

Búcsú a Nerfeld-palotától

Talán ez az egyik utolsó kép a még nagyjából ép Nerfeld-palotáról, amit kicsit kapkodva készíthetett a gyerekkorát jórészt abban a házban töltő Nagy Zsolt, a megyei napilap legendás fotósa. Legalábbis erre utal, hogy egy 1600-as Lada lóg a képbe, ami azért így is sokat mesél a hetvenes évek végi Szolnokról.

Küry Albert közterületi emléktáblája

Születésének 150. évfordulóján leplezték le dr. Küry Albert, Jász-Nagykun-Szolnok megye utolsó Monarchiabeli alispánjának emléktábláját annak a háznak az utcafrontján, ahol hivatalától megválva, élete utolsó éveit töltötte. A Madách utca 49. szám alatti emléktábla felavatásában nem kis szerep jutott a háza mai lakójának.

Kiemelt

Irány Tarján!

Nem akarnék senkit megbántani, de fogok, amikor leírom: ha tudni akarják, miként kell egy volt szocialista megyeszékhely történetét élvezetes kiállításon bemutatni, akkor irány Salgótarján.

Milliós bevétel?

Természetes, hogy egy belvárosi építkezéshez közterületet is igénybe kell venni. Egy normális városban ennek vannak szabályai és költségei, amit mindenkivel betartatnak és megfizettetnek. Ha Szolnok is ilyen normális város, akkor a Mészáros Lőrinc utcában talán fél évtizede is tartó építkezés miatt – ami nemcsak járdát, de parkolóhelyeket is elfoglal –, elég sok pénz befolyhatott már a közös kasszába. Ettől még jogos a kérdés: hány évig foglalható el a közös terület?

Rés a szendvicsen

Szendvicsnemzedék. Azok, akik idős szüleik és saját családjuk közé szorulva próbálnak megfelelni és teljesíteni. Az első játékfilmjét készítő Mayer Bernadett tisztelendő témaválasztása.

Eltűnt házak és tetők

A szolnoki Kossuth téren készült kép egy május elsejei felvonulást mutat. Egyértelmű, hogy a fotós csak 1957-ben, ’58-ban vagy ’59-ben dolgozhatott, a Magyar utca torkolatánál állva.
spot_imgspot_img