Vékes Csaba Hetedik alabárdos című filmje az első, ami a Filmalap inkubátor-programjában megvalósult. Kihagyhatatlan a ziccer: sokáig kellett volna még nevelgetni ezt az első gyereket ahhoz, hogy életképes legyen. Csak a színészek, például Ónodi Gábor miatt érdemes megnézni.
Az előző századfordulón még volt hátlapja a fényképeknek. Amiket persze hivatásos fotósok készítettek. Akik egy kis reklámért nem mentek a szomszédba, inkább a portrék és a családi képek hátulján kínálták szolgáltatásukat. Szolnokon is. Például Szigeti, Ragács, Szabó, Halmos.
Kilencedik alkalommal rendezik meg október közepén, a TISZApART filmszínházban a Nemzetközi Tudományos Filmfesztivált. Az esemény múltjáról, szervezési nehézségeiről, illetve az idei fesztivál különlegességeiről Demeter Istvánt, a házigazda mozi ügyvezetőjét kérdeztük.
Jártak már a 3225-ös számú úton? Ha nem tudják, hogy Szolnokot milyen számjelű országos közutak érintik, akkor könnyen letagadhatják. Holott a Tiszaligetbe csak ezt az utat használva juthatnak el autóval. Hat országos közút, 20 kilométer. Tanultam Valamit Szolnokról.
Radó Denise rendezésével indul az évad a Szín-Mű-Helyben. Az amerikai Marsha Norman Jóccakát, anya... című drámáját Lugosi Claudiával és Jankovics Annával állítja színre. Az évek óta dédelgetett darab születése mellett az évadról is beszélgettünk a színész-rendezővel.
Nem akarnék senkit megbántani, de fogok, amikor leírom: ha tudni akarják, miként kell egy volt szocialista megyeszékhely történetét élvezetes kiállításon bemutatni, akkor irány Salgótarján.
Természetes, hogy egy belvárosi építkezéshez közterületet is igénybe kell venni. Egy normális városban ennek vannak szabályai és költségei, amit mindenkivel betartatnak és megfizettetnek. Ha Szolnok is ilyen normális város, akkor a Mészáros Lőrinc utcában talán fél évtizede is tartó építkezés miatt – ami nemcsak járdát, de parkolóhelyeket is elfoglal –, elég sok pénz befolyhatott már a közös kasszába. Ettől még jogos a kérdés: hány évig foglalható el a közös terület?
Szendvicsnemzedék. Azok, akik idős szüleik és saját családjuk közé szorulva próbálnak megfelelni és teljesíteni. Az első játékfilmjét készítő Mayer Bernadett tisztelendő témaválasztása.
A szolnoki Kossuth téren készült kép egy május elsejei felvonulást mutat. Egyértelmű, hogy a fotós csak 1957-ben, ’58-ban vagy ’59-ben dolgozhatott, a Magyar utca torkolatánál állva.