Sok legyőzött padot láttam már Szolnokon, de ilyet még nem. És kénytelen vagyok azt gondolni, hogy aki(k) mögött letört a Tiszaligeti strand bejárata előtti pad támlája, nem szándékosan rongáltak. Legalábbis nem erre vall, hogy a támlát gondosan elhelyezték az ott lévő kukában. Persze, lehet, hogy tévedek. És nem volt semmi baja annak a padnak, rendszeresen ellenőrizték és karbantartották. A pótlásig eltelő idő majd megmutatja.
Az idei Szolnok napi rendezvények bebizonyították: ez egy karakán város. Ahol persze könnyen kellemetlen helyzetbe lehet hozni bárkit, és ez tényleg egy vasutas település, ahol a legvasutasabb vasutas is dolgozik. Pár gondolat csak azokról az eseményekről, amikre eljutottam.
Azt mindenki tudja, hogy Szolnok postai irányítószáma 5000. Az érintettek azzal is tisztában lehetnek, hogy a szandaszőlősiek leveleire az 5008 kerül. De van-e még más irányítószám Szolnokon? És hány ember kell ahhoz, hogy a város levelei célba érjenek?
Húszéves kora óta bárzongorista akart lenni. Ötven éve előadóművészi engedélye van. Idén lesz hetvenhat éves, de hétvégenként még ma is rendszeresen játszik, sőt egy jazz formációban is benne van. Naponta gyakorol. Bánfi Miklós, Szolnok utolsó bárzongoristája.
Hétszázezer kötet, 58 kolléga, 6 telephely, 45 kiskönyvtár a megyében. Számokban ezekért felel Czakóné Gacov Katalin, a Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény alig egy éve kinevezett igazgatója. A lényeg azonban a számok mögött, a könyvekben és az emberekben van.
Nem akarnék senkit megbántani, de fogok, amikor leírom: ha tudni akarják, miként kell egy volt szocialista megyeszékhely történetét élvezetes kiállításon bemutatni, akkor irány Salgótarján.
Természetes, hogy egy belvárosi építkezéshez közterületet is igénybe kell venni. Egy normális városban ennek vannak szabályai és költségei, amit mindenkivel betartatnak és megfizettetnek. Ha Szolnok is ilyen normális város, akkor a Mészáros Lőrinc utcában talán fél évtizede is tartó építkezés miatt – ami nemcsak járdát, de parkolóhelyeket is elfoglal –, elég sok pénz befolyhatott már a közös kasszába. Ettől még jogos a kérdés: hány évig foglalható el a közös terület?
Szendvicsnemzedék. Azok, akik idős szüleik és saját családjuk közé szorulva próbálnak megfelelni és teljesíteni. Az első játékfilmjét készítő Mayer Bernadett tisztelendő témaválasztása.
A szolnoki Kossuth téren készült kép egy május elsejei felvonulást mutat. Egyértelmű, hogy a fotós csak 1957-ben, ’58-ban vagy ’59-ben dolgozhatott, a Magyar utca torkolatánál állva.