blogszolnok

4444 CIKKEK

Exclusive articles:

A csapos előre szól

Az elmúlt hét évben soha nem szóltam előre, igaz, nem is háborgott miatta senki. Mondhatom, ennyi idő alatt hagyománnyá lett, hogy évente kétszer, hosszabb-rövidebb ideig nem új anyagok jelennek meg a blogSzolnokon, hanem csak válogatás az előző időszakból. Itt is indul a nyár.

Szövetséges emlékek

A Szövetség ABC épületéről és történetéről szóló írás sokakban ébresztett régi élményeket, amelyek nemcsak érdekesek, de érdekes és fontos információkat is hordoznak.

Az én éjszakám

Szerencsére a Múzeumok éjszakája már délután - sőt néhol reggel - elindult, így volt némi esély, hogy a rengeteg különleges programból legalább néhány beleférjen a napba. A szolnoki kínálatból a Mártírok templomát, az Ipartestület székházát és a Hadkieget tudtam megnézni.

Bizonytalanság után három év biztonság

Már kora tavasszal meg kellett volna jelennie az Eső című irodalmi folyóirat idei első számának, azonban a finanszírozás bizonytalansága miatt ez júniusig váratott magára. Mára viszont nemcsak a 2017-es, de a következő két év megjelenése is biztossá vált. Jenei Gyula főszerkesztővel beszélgettünk.

Éjszaka a múzeumokban

Tizenötödik alkalommal rendezik meg országszerte a Múzeumok éjszakáját, amihez nyolc szolnoki intézmény, tíz helyszíne is csatlakozott. Ráadásul idén először, ingyenes buszjárat is összeköti június 24-én a helyszíneket. A szolnoki MúzÉjről Tóth Zsanett muzeológust kérdeztük.

Kiemelt

Irány Tarján!

Nem akarnék senkit megbántani, de fogok, amikor leírom: ha tudni akarják, miként kell egy volt szocialista megyeszékhely történetét élvezetes kiállításon bemutatni, akkor irány Salgótarján.

Milliós bevétel?

Természetes, hogy egy belvárosi építkezéshez közterületet is igénybe kell venni. Egy normális városban ennek vannak szabályai és költségei, amit mindenkivel betartatnak és megfizettetnek. Ha Szolnok is ilyen normális város, akkor a Mészáros Lőrinc utcában talán fél évtizede is tartó építkezés miatt – ami nemcsak járdát, de parkolóhelyeket is elfoglal –, elég sok pénz befolyhatott már a közös kasszába. Ettől még jogos a kérdés: hány évig foglalható el a közös terület?

Rés a szendvicsen

Szendvicsnemzedék. Azok, akik idős szüleik és saját családjuk közé szorulva próbálnak megfelelni és teljesíteni. Az első játékfilmjét készítő Mayer Bernadett tisztelendő témaválasztása.

Eltűnt házak és tetők

A szolnoki Kossuth téren készült kép egy május elsejei felvonulást mutat. Egyértelmű, hogy a fotós csak 1957-ben, ’58-ban vagy ’59-ben dolgozhatott, a Magyar utca torkolatánál állva.
spot_imgspot_img