Számtalan hazai és külföldi krimiből ismert alapszituáció, ehhez illő figurák, ám az utolsó pillanatig izgalmas és szórakoztató Pacskovszky József A tökéletes gyilkos című új magyar filmje. Amiben igazi nagyágyúk játszanak. Mégis olyan titokban vetítik, mintha szégyellni kellene.
Egészen biztosak lehetünk abban, hogy amikor Dr. Szigeti Gábor megkapta ismerősétől ezt a szolnoki képeslapot, a rajta szereplő hat iskola közül egyiket sem arra használták, mint amit az anziksz feliratai sugallnak. Szűk évtizeddel korábbi, békebeli állapotot rögzített Weinstock Ernő igényes terméke.
A Levéltári esték májusi előadására Szathmáry István újságírót kérték fel, aki május 18-án Egynapos halhatatlanság címmel az újságírás és a múlt kutatásának illetve bemutatásának kapcsolatáról beszél, és reményei szerint vitatkozik is. A "cérnából csipke készítés" titkairól kérdeztem.
Különös megvilágításba kerül Magyarország, ha az ember osztálykirándulóként próbálja egy részét felfedezni. Kiderül, a legtöbb múzeumban csak a látogatók nem hiányoznak, a fotózás ördögtől való, a szolgáltatók többsége meg igyekszik mindent megoldani okosban. Példamutató.
Egy utca két markánsan különböző szakasszal. Első említésekor még a közelben álló kocsma adta a nevét, 1894 óta azonban Magyarország első, az aradi vértanúkkal egy napon kivégzett miniszterelnökére emlékeztet. Eleje belvárosi, vége kertvárosias, így őrzi az elmúlt 100 év nyomait.
Nem akarnék senkit megbántani, de fogok, amikor leírom: ha tudni akarják, miként kell egy volt szocialista megyeszékhely történetét élvezetes kiállításon bemutatni, akkor irány Salgótarján.
Természetes, hogy egy belvárosi építkezéshez közterületet is igénybe kell venni. Egy normális városban ennek vannak szabályai és költségei, amit mindenkivel betartatnak és megfizettetnek. Ha Szolnok is ilyen normális város, akkor a Mészáros Lőrinc utcában talán fél évtizede is tartó építkezés miatt – ami nemcsak járdát, de parkolóhelyeket is elfoglal –, elég sok pénz befolyhatott már a közös kasszába. Ettől még jogos a kérdés: hány évig foglalható el a közös terület?
Szendvicsnemzedék. Azok, akik idős szüleik és saját családjuk közé szorulva próbálnak megfelelni és teljesíteni. Az első játékfilmjét készítő Mayer Bernadett tisztelendő témaválasztása.
A szolnoki Kossuth téren készült kép egy május elsejei felvonulást mutat. Egyértelmű, hogy a fotós csak 1957-ben, ’58-ban vagy ’59-ben dolgozhatott, a Magyar utca torkolatánál állva.