blogszolnok

4444 CIKKEK

Exclusive articles:

Melánka és az új Zsinagóga

Bár Violics Melánka úrleánynak csak 1903. szeptember 28-án küldték Budapestre, az Alsó Erdősor utca 36. szám alá ezt a szolnoki képeslapot, nekem nem sok kétségem van afelől, hogy Szigeti Henrik az új zsinagóga elkészülte után azonnal, tehát még 1899-ben elkészítette ezt a felvételt.

Két lány a papírgyárnál

Feltűnt már Önöknek, hogy Szolnokon milyen sok, fiatal lányt ábrázoló szobor van? Közülük az egyik, talán kevésbé ismert a néhai papírgyár előtt álló páros, amelynek sem a pontos felállítási idejét, sem a valódi címét nem tudjuk. Így akár új értelmet is adhatunk neki.

Csomaggá változó levél

Volt a kezemben két azonos boríték, bennük ugyanazzal a tartalommal. Álltam a nagypostán a postáskisasszony pultja előtt, és nem értettem, hogy ha mindkettő a fővárosba megy, miért kell az egyikért háromszor annyit fizetnem, mint a párjáért. Kabaréba illő mérőeszközre hivatkozva!

Indul az első teljes év

Négy hónap alatt 25 ezren, 94%-ban Szolnokon kívüliek voltak kíváncsiak a RepTárra, ami a rövid téli szünet után, január 20-án nyitja meg ismét a kapuit. Az elmúlt hónapok tapasztalatairól és az első teljes év terveiről Kovács Ákost, a múzeumot üzemeltető nonprofit kft. igazgatóját kérdeztük.

Sírni egy állomáson

A peronon zongora, az évszázados épületben gyorsétterem, világmárka kávézó, illatos pékség és olyan központi váró, hogy királyi palotáknak is díszére válna. Ja, igen: egy európai vasútállomásról van szó. Ahol csak áll a magyar utazó, és egyszerűen nem érti, hogy nálunk ezt miért nem lehet így.

Kiemelt

Irány Tarján!

Nem akarnék senkit megbántani, de fogok, amikor leírom: ha tudni akarják, miként kell egy volt szocialista megyeszékhely történetét élvezetes kiállításon bemutatni, akkor irány Salgótarján.

Milliós bevétel?

Természetes, hogy egy belvárosi építkezéshez közterületet is igénybe kell venni. Egy normális városban ennek vannak szabályai és költségei, amit mindenkivel betartatnak és megfizettetnek. Ha Szolnok is ilyen normális város, akkor a Mészáros Lőrinc utcában talán fél évtizede is tartó építkezés miatt – ami nemcsak járdát, de parkolóhelyeket is elfoglal –, elég sok pénz befolyhatott már a közös kasszába. Ettől még jogos a kérdés: hány évig foglalható el a közös terület?

Rés a szendvicsen

Szendvicsnemzedék. Azok, akik idős szüleik és saját családjuk közé szorulva próbálnak megfelelni és teljesíteni. Az első játékfilmjét készítő Mayer Bernadett tisztelendő témaválasztása.

Eltűnt házak és tetők

A szolnoki Kossuth téren készült kép egy május elsejei felvonulást mutat. Egyértelmű, hogy a fotós csak 1957-ben, ’58-ban vagy ’59-ben dolgozhatott, a Magyar utca torkolatánál állva.
spot_imgspot_img