Még 363-at kell aludni a következőig. Eddig csak a Tiszavirág Fesztiválig számoltam visszafelé a napokat, de a Tiszaligeti Sportcsarnokban, az idei Tánckoncerten annyira elvarázsoltak, hogy új számlálót kellett indítanom. Plusz újra felvettem az álmaim közé a szolnoki koncerttermet.
Sárkány lehelet címmel január 18-án a szolnoki Tisza moziban lesz látható Szavai Viktória Weöres Sándor szeánsza. A művésznővel a zenés önálló estje előtt többek között a különleges költőről, nőiességéről és természetesen a pályájáról is beszélgettünk, merthogy 18 év után új útra lép.
Lehet, hogy a Szapáry úti Nemzeti nagyszállóban valamikor a harmincas évek végén egy Mici nevű zongorista szórakoztatta a vendégeket? Akik akár hajnali háromig is mulathattak a grillben, vagy moziba is mehettek, ami akkoriban a Nemzeti Mozgó nevet viselte.
A József Attila és a Százados út kereszteződésében, az egykori laktanya sarkánál immár 85 éve emlékeztet tábla egy 90 évvel ezelőtti balesetre, amikor a közeli kubikgödörbe beszakadó Oreskó Sára és Herbst Jenő szerelmespárt Hanzély Pál honvédhadnagy és társai megmentették, ám a tiszt életét vesztette.
Miközben pár éve még munkanélküliség volt, ma már betanított és segédmunkást se találnak a cégek? Biztos, hogy az elmúlt évtizedekben nem rontottunk el valamit, de nagyon? Lehet, hogy nemcsak a csodára, a központra, hanem olykor magunkra is támaszkodhatnánk?
Nem akarnék senkit megbántani, de fogok, amikor leírom: ha tudni akarják, miként kell egy volt szocialista megyeszékhely történetét élvezetes kiállításon bemutatni, akkor irány Salgótarján.
Természetes, hogy egy belvárosi építkezéshez közterületet is igénybe kell venni. Egy normális városban ennek vannak szabályai és költségei, amit mindenkivel betartatnak és megfizettetnek. Ha Szolnok is ilyen normális város, akkor a Mészáros Lőrinc utcában talán fél évtizede is tartó építkezés miatt – ami nemcsak járdát, de parkolóhelyeket is elfoglal –, elég sok pénz befolyhatott már a közös kasszába. Ettől még jogos a kérdés: hány évig foglalható el a közös terület?
Szendvicsnemzedék. Azok, akik idős szüleik és saját családjuk közé szorulva próbálnak megfelelni és teljesíteni. Az első játékfilmjét készítő Mayer Bernadett tisztelendő témaválasztása.
A szolnoki Kossuth téren készült kép egy május elsejei felvonulást mutat. Egyértelmű, hogy a fotós csak 1957-ben, ’58-ban vagy ’59-ben dolgozhatott, a Magyar utca torkolatánál állva.