Az Út és Vasúttervező Vállalat (UVATERV) megrendelésére dolgozó fotósnak e kép elkészítése érdekében be kellett kéredzkednie az 1969-ben kiégett Centrum, korábbi nevén Alföld áruháznak is otthont adó Nerfeld-palota második emeleti, sarki lakásába. Így azt is mondhatjuk, hogy néhány év múlva nemcsak ez a látvány tűnt el, de a fotózás helye is.
A Nemzetközi Képzőművészeti Filmfesztiválnak 1988 óta ad otthont a szolnoki Tisza mozi. A folyamatosan megújuló, az utóbbi években nézői számát megháromszorozó, háromtermes artmozi vezetőjével, egyben a fesztivál főszervezőjével, Demeter Istvánnal beszélgettünk.
Miért árválkodik az Eötvös téren egy kútcsonk - csak a cső, se csap, se víz - az évtizedek óta működő másik kúttól 10 méterre? Elvesztette a kutak csatáját? Elnyomják? Nem hagyják kibontakozni? Sóvárog a pusztuló víztorony vize után? Netán azt mutatja, hogy mindenki így járhat? Esetleg az elmúlás, a pusztulás mementója? Vagy csak a nemtörődömség, nem az én kertemben-házamban van, tehát nem érdekel. Kút a foltját keresi?
Hosszú idő óta először van ismét súgólyuk a Szigligeti Színház színpadán. Ez részben arra utal, hogy a Vidám kísértet jórészt a rengeteg szöveg pontos ismeretétől működik. Másrészt meg arra, hogy az egyetlen helyszínen játszódó komédiát a régi színházi iskolák szerint állította színpadra Kiss József.
Gombos Judit, a Szigligeti Színház örökös tagja alakítja Madam Arcatit a társulat idei második bemutatóján, a Vidám kísértetben. Az immár 31 éve Szolnokon játszó karakterszínésszel az új darab mellett az évadról és a rá osztott szerepekről is beszélgettünk a premier előtt.
Nem akarnék senkit megbántani, de fogok, amikor leírom: ha tudni akarják, miként kell egy volt szocialista megyeszékhely történetét élvezetes kiállításon bemutatni, akkor irány Salgótarján.
Természetes, hogy egy belvárosi építkezéshez közterületet is igénybe kell venni. Egy normális városban ennek vannak szabályai és költségei, amit mindenkivel betartatnak és megfizettetnek. Ha Szolnok is ilyen normális város, akkor a Mészáros Lőrinc utcában talán fél évtizede is tartó építkezés miatt – ami nemcsak járdát, de parkolóhelyeket is elfoglal –, elég sok pénz befolyhatott már a közös kasszába. Ettől még jogos a kérdés: hány évig foglalható el a közös terület?
Szendvicsnemzedék. Azok, akik idős szüleik és saját családjuk közé szorulva próbálnak megfelelni és teljesíteni. Az első játékfilmjét készítő Mayer Bernadett tisztelendő témaválasztása.
A szolnoki Kossuth téren készült kép egy május elsejei felvonulást mutat. Egyértelmű, hogy a fotós csak 1957-ben, ’58-ban vagy ’59-ben dolgozhatott, a Magyar utca torkolatánál állva.