blogszolnok

4444 CIKKEK

Exclusive articles:

Száz éve a múzeum épülete

A Gerő Ignác által kiadott szolnoki képeslapot 1917-ben, minden bizonnyal az első világháború miatt a városon átutazó, Monarchiabeli katona adhatta postára. Érdekessége, hogy a mai Damjanich János Múzeum épületének nagyjából egy évszázaddal ezelőtti állapotát és használatát mutatja. A Kossuth tér észak-keleti sarkával együtt.

Indul a szezon a Váróteremben

Az Auróra koncertjével indul az évad az állomáson lévő Váróteremben. Az akár 300 fős koncertek rendezésére is alkalmas hely programjait 2013 óta Rátkai Miklós szervezi, aki korábban játszott például az Exitben, az Akelában és az Origóban is. A klubról és az idei programokról beszélgettünk.

Szolnok, Európa Kulturális Fővárosa

Utópia? Ismét egy eszement ötlet? Minek erről beszélni, amikor hivatalos helyről már elhangzott, Szolnok nem száll harcba például Debrecennel és Székesfehérvárral szemben a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa címért? Pedig tuti vesztesként is rengeteg haszna lenne egy ilyen pályázatnak.

Eltűnő emlékeink

Az egykori Szapáry úti művelődési ház oldalsó bejárata fölül úgy tűnt el a Tánc című dombormű, hogy azóta se vállalta érte senki a felelősséget. Remélem, nem jut hasonló sorsra Várkonyi és Kandó Kálmán emléktáblája, és talán egyszer a Sebestyén Éva köz feliratok is visszakerülnek a helyükre.

Szívszorító évkönyv

Eddig azt gondoltam, hogy a második világháború utolsó előtti tanéve, ha nem is teljes hosszában, de viszonylagos nyugalomban telt. A Verseghy Ferenc Gimnázium alapításának 113., államosításának 57. évében, azaz az 1943-44-es tanévéről kiadott évkönyve azonban más képet mutat. Szívszorító.

Kiemelt

Irány Tarján!

Nem akarnék senkit megbántani, de fogok, amikor leírom: ha tudni akarják, miként kell egy volt szocialista megyeszékhely történetét élvezetes kiállításon bemutatni, akkor irány Salgótarján.

Milliós bevétel?

Természetes, hogy egy belvárosi építkezéshez közterületet is igénybe kell venni. Egy normális városban ennek vannak szabályai és költségei, amit mindenkivel betartatnak és megfizettetnek. Ha Szolnok is ilyen normális város, akkor a Mészáros Lőrinc utcában talán fél évtizede is tartó építkezés miatt – ami nemcsak járdát, de parkolóhelyeket is elfoglal –, elég sok pénz befolyhatott már a közös kasszába. Ettől még jogos a kérdés: hány évig foglalható el a közös terület?

Rés a szendvicsen

Szendvicsnemzedék. Azok, akik idős szüleik és saját családjuk közé szorulva próbálnak megfelelni és teljesíteni. Az első játékfilmjét készítő Mayer Bernadett tisztelendő témaválasztása.

Eltűnt házak és tetők

A szolnoki Kossuth téren készült kép egy május elsejei felvonulást mutat. Egyértelmű, hogy a fotós csak 1957-ben, ’58-ban vagy ’59-ben dolgozhatott, a Magyar utca torkolatánál állva.
spot_imgspot_img