Két nap alatt 23 zenekar lép a Hild téren színpadra ezen a hétvégén, a hetedik Akikért a zene szól programban. Az egykori szolnoki kötődésű zenészekre emlékező eseményről, annak újdonságairól László Béla főszervezővel beszélgettünk.
Így foglalhatók össze a blogSzolnok 6 éves történetének második legolvasottabb cikkére, a Tiszaliget elesett? címűre érkezett kommentek. A folytatás még bizonytalan.
Mit érdemel az a szomszéd, aki vasárnap reggel hétkor már fűrészel, majd valami éktelenül nyikorgó géppel hódol hobbijának? Felhívható a rendőrség azzal, hogy a másik szomszéd kertjében éjfélkor kezd ugatni valami minikutya? A bekapcsolva felejtett ébresztőóráról már ne is beszéljünk!
Az Egy piaci nap természetesen nem azért fontos, mert ez az a magyar irodalmi alkotás, amelyben a legtöbbször írják le Szolnok nevét. Bár azzal sincs baj, ha annyira elvakult lokálpatrióták vagyunk, hogy emiatt vesszük kézbe, és így szembesülünk a háború utáni évek borzalmaival.
A lengyel autóipar kisteherautói sorakoznak az éppen görög nevet viselő szolnoki főutcán, nem sokkal azt követően, hogy a várost átszelő 4-es főút nyomvonalát véglegesítették. A Fortepanon található UVATERV fotóval kapcsolatban feltehető a kérdés, hogy mit keresnek a gyalogosok az út közepén.
Nem akarnék senkit megbántani, de fogok, amikor leírom: ha tudni akarják, miként kell egy volt szocialista megyeszékhely történetét élvezetes kiállításon bemutatni, akkor irány Salgótarján.
Természetes, hogy egy belvárosi építkezéshez közterületet is igénybe kell venni. Egy normális városban ennek vannak szabályai és költségei, amit mindenkivel betartatnak és megfizettetnek. Ha Szolnok is ilyen normális város, akkor a Mészáros Lőrinc utcában talán fél évtizede is tartó építkezés miatt – ami nemcsak járdát, de parkolóhelyeket is elfoglal –, elég sok pénz befolyhatott már a közös kasszába. Ettől még jogos a kérdés: hány évig foglalható el a közös terület?
Szendvicsnemzedék. Azok, akik idős szüleik és saját családjuk közé szorulva próbálnak megfelelni és teljesíteni. Az első játékfilmjét készítő Mayer Bernadett tisztelendő témaválasztása.
A szolnoki Kossuth téren készült kép egy május elsejei felvonulást mutat. Egyértelmű, hogy a fotós csak 1957-ben, ’58-ban vagy ’59-ben dolgozhatott, a Magyar utca torkolatánál állva.