blogszolnok

Falevelek, galambszar, széthagyott kerékpárok, hülyén parkoló autók, gazdátlan város, mutyi sejtés. Sok minden előjött, pedig csak újra a szétdobált rollerekről tettem egy bejegyzést.

Jenei Gyulát Szolnokon muszáj olvasni. Még akkor is, ha legújabb verseskötete, az Isteni műhiba végén, vagy inkább már közben sem lesz vidám vagy boldog az ember, és talán van az az életkor, amikor azon is elgondolkodik, miért kínozza magát. A jó képek, hasonlatok adnak olykor megnyugvást.

Szeptember 9-én az Így lett Szolnok 900 éves című előadással újra elindul az Élő blogSzolnok sorozat a Tisza mozi E-termében. A kéthetente, hétfőn esténként 18 órakor kezdődő képes előadások ebben a félévben Szolnok egyes városrészeiről szólnak, illetve helyi érdekességeket tekintenek át.

Úgy tűnik, nemcsak építeni, de fenntartani sem tud ez a város. Még presztízsberuházásként épített jelképeket sem. Arról már sokszor volt szó, hogy a mindössze 14 éves Tiszavirág-híd rámpái lassan szétesnek, de sajnos érdemes egy pillantást a Tiszaliget felőli virágágyásokra is vetni. Tudom: méhlegelők. Vagy sem karbantartani, sem felújítani, de még kapálni sem tudunk. Bár az is lehet, hogy csak prezentálni akarjuk, ha nem változik semmi, milyen sors vár a drága beruházásainkra.

Már ez is elavult fotó, hiszen napról napra csökken a Tisza vízszintje. Lehet azt mondani, hogy nem tehetünk róla. Meg lehetne gondolkodni a szavazatunk ilyen értelmű használatán is. Egy cikk szerint csak júniusban annyi vizet engedtünk ki a folyóinkon keresztül az országból, amiből egy Szolnok méretű város minden vízszükségletét több száz évig lehetne fedezni. De hát mi okosak és gazdagok is vagyunk. A víz meg az úr, még akkor is, ha eltűnik.