Még a ’62-es majálisról

Még a ’62-es majálisról

Dátum:

NYÁRI ISMÉTLÉS: A Csepel D-705-ös platójának szélén Bíber Pál, a Verseghy Gimnázium testnevelője egyensúlyozott, de nem 1963-ban, hanem minimum egy évvel korábban. Még néhány kép arról a felvonulásról.
Bíber Pál a Kázmérnak nevezett teherautó platójának a szélén

Május közepén mutattam be egy fotót a blogSzolnok Album rovatában a Kázmér a szolnoki felvonuláson című cikkben. Nem sokkal a Csepel D-705-ös teherautót és az annak platóján „felvonulókat” bemutató írás közzététele után már érkeztek is a hozzászólások, amelyek alapján egyértelmű, hogy a felvétel bal szélén, világos nadrágban és fehér pólóban Bíber Pál, a Verseghy Ferenc Gimnázium testnevelőtanára látható. Ez erősítette meg Tóth Erzsébet, Bíber Pál felesége is, miként több egykori résztvevő, akik úgy emlékeztek, hogy a gimnázium tornászai a teherautó platójára szerelt korlátokon mutattak be gyakorlatokat a dísztribünön integetőknek. Azt nem tudom, hogy a gimnázium tornászai és a Vörös Meteor tornászcsapata között mennyi volt az átfedés a hatvanas évek elején, mindenesetre volt, aki a platón állókat így azonosította.

Valószínű, hogy ugyanattól a fotóstól, és talán ugyanarról a tekercsről több fotó is fennmaradt, amelyeket egyszerre vettem meg, és most megmutatnék.

Evezősök mögött kézilabdások…

Elöljáróban azonban igazat kell azonban adnom Tóth Andrásnak abban, hogy ezek a képek nem készülhettek 1963. május elsején, amire a Múzeum étteremnek is helyet adó, Kossuth téri társasház állapotából következtettem. Kollégámnak igaza van abban, hogy mivel a Steiner-féle vagy később Székely-féle háznak nevezett épület mögött, a Kossuth utcán még semmi nyoma az úgynevezett „Fradi-háznak” – aminek földszintjén sokáig a színház jegyirodája is működött –, a fotós korábban dolgozhatott. Azt mondanám, hogy legfeljebb 1962-ben, hiszen 1961. május elsején még biztos, hogy nem volt a képen látható állapotban a mai Kossuth tér 5. szám alatti társasház.

… a sportolók mögött pedig szocialista brigádok, az egyik táblán már Gagarin nevével

Az mindenesetre biztos, hogy azon a hűvös május elsején a szolnoki evezősök is felvonultak, akik mögött pedig talán valamelyik női kézilabda szakosztály tagjai láthatóak. Hogy pontosan kik, azt talán majd a közös, szolnoki emlékezet épp olyan gyorsan megfejti, mint történt ez Bíber Pál esetében. Sőt talán az is kiderülhet, hogy a Dobó Katica, a Kossuth, a Törekvés, a Szabadság, a Petőfi, a Béke és a Gagarin szocialista brigádok melyik szolnoki nagyvállalatnál működtek. (És hoppá, egy újabb bizonyíték az 1962-es fotózásra! Nem hinném, hogy Gagarin 1961. április 11-ei repülése után 19 nappal már lett volna Gagarin szocialista brigád Szolnokon.)

Gátfutók és gerelyhajítók a maguk sporteszközeivel, 1962. május 1-jén, Szolnokon

Az időjárás, a szinte még kopasz fák és az útvonalat biztosító munkásőrök is arra utalnak, hogy a gerelyhajítókat és a gátfutókat mutató fotó is ugyanazon az 1962. május 1-jén készült, mint a „Kázméros” és a fentebbi felvétel. Nem mondom, hogy nem lehetett kitolás a „gátakat” cipelni végig a szolnoki Kossuth úton és a Kossuth téren, illetve mennyivel könnyebb lehetett a gerelyeket vinni. De hát ez olyan, mint amikor a nagybőgős és a hegedűs viszi a hangszerét a koncertre. Az mindenesetre biztos, hogy a számomra ismeretlen sportegyesületnek viszonylag jól mehetett a hatvanas évek elején, ha minden tagjának egyenmelegítőt tudott adni. Bár azon se lepődnék meg, ha néhány olvasói üzenetből nemcsak az derülne ki, hogy kik és melyik sportegyesület „színeiben” vannak a fotón, de az is, hogy az egyenmelegítőt csak erre az ünnepi alkalomra kapták kölcsön a sportolók.

Vargások vagy Verseghysek? És mi van a fiók kezében?

Abban azonban egészen biztos vagyok, hogy a következő fotón nem sportegyesület, hanem valamelyik szolnoki középiskola diákjai láthatók. Mivel 1962. május 1-jén a Tiszaparti gimnázium még nem létezett, miként a Pálfy és a későbbi 605-ös sem, ennyi fiú pedig a Közgé négy évfolyamára nem járt összesen, miként ennyi lány a Gépipariban sem bukkanhatott fel, így nagyon valószínű, hogy a képen vagy a Varga vagy a Verseghy diákjai láthatóak. Ránézésre másodikos vagy harmadikos középiskolások, tehát a fotózáskor 16-17 éves fiúk-lányok, akik így ma 80-81 év körüliek lehetnek. Talán van még közöttük olyan, aki felismeri a képen szereplőket, és talán azt is meg tudja mondani, pontosan milyen sporteszköz van a srácok kezében. Csak feltételezem, hogy az eszközök végén lévő gömbök üresek voltak, különben a képek a „Toldi Miklós utódai KISZ-alapszervezet” tagjai „mutatták a jövőbe vezető utat”.

Szóval várom az újabb megoldásokat. Kik láthatók ezeken a képeken?

Előző cikk
Következő cikk

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Szolnok fürdőváros

A medencék száma alapján a nyolcvanas években élte fénykorát a szolnoki strandélet. A húszas években viszont esély lett volna rá, hogy igazi fürdőváros legyünk. Pancsoló Szolnok előzetes.

Osztoztak a szerencsében

Ki lehetett az a szerencsés, aki a harmincas évek elején nagyjából egy munkás 150 évnyi fizetésével azonos összeget nyert Szolnokon? A nyereményt a Gettler Bank és Váltóüzlet fizette ki.

TOP 5 szoborüzenet

A legrégebben felállított. Mindig ugyanazon a helyen lévő. Az első politikai üzenettel bíró. A legkorábbi nem vallási és politikai. A legrövidebb ideig álló. A szolnoki közterek üzenetei.

Százéves naptár segédlettel

Faragó Sándor közel fél évszázadon keresztül volt Szolnok meghatározó papírkereskedője, nyomdásza, első könyvkölcsönzője. Százéves falinaptára jól mutatja: profi volt a szakmájában.