Szolnoki méretekkel mérve a Tabáni tájház valóban egy kis ékszerdoboz. Annyi és olyan kincs van benne, ami Szolnoktól a XX. század elején tellett. Éppen ezért lenne fontos, hogy a mai, úri Tabán mélyén őrizzük és tiszteljük a Tabán 24-et. Mert ez az utolsó ilyen szolnoki ház.
Negyedszázaddal ezelőtt úgy lehetett megtalálni a magyar városok térképein a Vörös Hadsereg laktanyáit, ha lakóövezetként jelölt, feltűnően nagy kiterjedésű, összefüggő, azaz utcák által nem szabdalt területeket kerestünk. Mint például Szolnokon, a Vosztok városrészben, a Vörös Csillag úton.
(NYI) Talán nem túlzás azt állítani, hogy a Tiszaliget lényegében a hatvanas évek eleje óta folyamatosan épül. Igaz, az első években nem az üzlet, hanem az úgynevezett társadalmi munka volt a fejlesztések egyik mozgatórugója. Maradt is fenn erről néhány eredeti fotó a hatvanas évek elejéről.
Hosszú hetek óra hiányzik a vízelvezető csatorna fedele a Tisza hajósok terén, a kerékpáros rámpa alján. Ennek következtében egy jókora lyukkal ér véget a lejtő. Ami nagyobb kerekű bringával is veszélyes, kisebbel vagy netán műanyag motorral maga a sors kísértése. Kinek kellene arra járni, hogy észrevegye a hibát? Akikre a város gondjait bíztuk, se gyalog, se kerékpárral nem járják Szolnokot? Egy kis odafigyeléssel megelőzhető lenne a baj!
Szolnok minden hirdetési felületén hetek óta ott kellene lennie Szurcsik József Alattvalók című képének. Mert ezzel a tökéletes társadalomkritikával lehetne leginkább felhívni a figyelmet arra, hogy egy igazi, kortárs sztár állít ki a Szolnoki Galériában. Kihagyhatatlan és különleges élmény.
Nem akarnék senkit megbántani, de fogok, amikor leírom: ha tudni akarják, miként kell egy volt szocialista megyeszékhely történetét élvezetes kiállításon bemutatni, akkor irány Salgótarján.
Természetes, hogy egy belvárosi építkezéshez közterületet is igénybe kell venni. Egy normális városban ennek vannak szabályai és költségei, amit mindenkivel betartatnak és megfizettetnek. Ha Szolnok is ilyen normális város, akkor a Mészáros Lőrinc utcában talán fél évtizede is tartó építkezés miatt – ami nemcsak járdát, de parkolóhelyeket is elfoglal –, elég sok pénz befolyhatott már a közös kasszába. Ettől még jogos a kérdés: hány évig foglalható el a közös terület?
Szendvicsnemzedék. Azok, akik idős szüleik és saját családjuk közé szorulva próbálnak megfelelni és teljesíteni. Az első játékfilmjét készítő Mayer Bernadett tisztelendő témaválasztása.
A szolnoki Kossuth téren készült kép egy május elsejei felvonulást mutat. Egyértelmű, hogy a fotós csak 1957-ben, ’58-ban vagy ’59-ben dolgozhatott, a Magyar utca torkolatánál állva.