blogszolnok

4444 CIKKEK

Exclusive articles:

Serénykedés a Kossuth téren

Amennyiben ennek a fotónak a hátuljára helyes dátumot írt az ismeretlen fotós - és miért ne tette volna -, akkor két dologban lehetünk biztosak. Az egyik, hogy Kovács Ferenc Munkásmozgalmi emlékművét csak 1963-ban állították fel. A másik pedig, hogy a 77 lakásos társasház előbb készült el, mint az úgynevezett Fradi-ház a Kossuth téren.

A Hősök terének bővítése

(NYI) A több mint ötvenéves fotókat nézegetve döbbentem rá, hogy az SZTK előtti Hősök terét 1965-66-ban Kelet felé kibővítették. Illetve úgyis fogalmazhatok, hogy ekkor alakították ki a Budai Nagy Antal utca elejét. A cikkhez használt három fotó persze a korabeli technikáról és a divatról is mesél.

A Vörös Hadsereg Szolnokon (1.)

Negyedszázaddal ezelőtt még dübörögtek Kelet felé azok a vasúti szerelvények, amelyek a kivonuló szovjet csapatokat szállították el Magyarországról. Ezzel Szolnokról is eltűntek az "orosz" katonák, akik a város négy pontján állomásoztak 45 évig, ideiglenesen. Például a Százados úti laktanyában.

Utcasoroló (63): Az egyoldalú utca

NYI: Először azt hittem, a mai Liliom utca korábbi nevei miatt lesz érdekes. Aztán rá kellett jönnöm, ilyen számozású közterület talán nincs másik a városban. Az egykori szovjet laktanya kerítésénél húzódó, harmadik nevét viselő utcánkban ugyanis ugyanazon az oldalon vannak a páros és a páratlan számok.

Gazdagságunk szégyene

Könnyen jött, könnyen ment. Sok bába közt elvész a gyerek. Ebek harmincadján. Minden rosszban van valami jó. Sok minden eszembe jutott, miközben a lassan tíz éve bezárt, néhai Tüdőkórházban bolyongtam. Közös szégyenünk, ami késő ősztől kora tavaszig jól látható a Zagyva-hídnál.

Kiemelt

Irány Tarján!

Nem akarnék senkit megbántani, de fogok, amikor leírom: ha tudni akarják, miként kell egy volt szocialista megyeszékhely történetét élvezetes kiállításon bemutatni, akkor irány Salgótarján.

Milliós bevétel?

Természetes, hogy egy belvárosi építkezéshez közterületet is igénybe kell venni. Egy normális városban ennek vannak szabályai és költségei, amit mindenkivel betartatnak és megfizettetnek. Ha Szolnok is ilyen normális város, akkor a Mészáros Lőrinc utcában talán fél évtizede is tartó építkezés miatt – ami nemcsak járdát, de parkolóhelyeket is elfoglal –, elég sok pénz befolyhatott már a közös kasszába. Ettől még jogos a kérdés: hány évig foglalható el a közös terület?

Rés a szendvicsen

Szendvicsnemzedék. Azok, akik idős szüleik és saját családjuk közé szorulva próbálnak megfelelni és teljesíteni. Az első játékfilmjét készítő Mayer Bernadett tisztelendő témaválasztása.

Eltűnt házak és tetők

A szolnoki Kossuth téren készült kép egy május elsejei felvonulást mutat. Egyértelmű, hogy a fotós csak 1957-ben, ’58-ban vagy ’59-ben dolgozhatott, a Magyar utca torkolatánál állva.
spot_imgspot_img