Az Országos Színházi Találkozó (OSZT) 33 év után érkezik újra Szolnokra. Barabás Botond, a Szigligeti Színház igazgatója azt szeretné, ha a következő hét a szakmának és a közönségnek is szólna, miközben a város 950 éves jubileumának is kiemelkedő eseménye lenne.
Ez egy rendhagyó kiállításajánló, hiszen a szerző a maga által összeállított, június 10-től egy éven át látható szolnoki színháztörténeti kiállítást ajánlja a nagyérdemű figyelmébe. Az "Innen mesél nektek..." című tárlat egyrészt épület-, másrészt társulattörténet. A Szigligeti kép lépcsőházában.
A Magyar Néphadseregben kezdtem kártyázni, egyáltalán kártyajátékokat játszani, ami addig kimaradtak az életemből. Gyorsan tanultam. Vagy rengeteg időnk volt. Az alapkiképzés után a laktanyától és a várostól is távoli, egy repülőteret kiszolgáló bázisra kerültem, ahol csak unatkozni lehetett volna, ha nem találjuk fel magunkat.
A Szolnoki Szigligeti Színház átépítését mutató fotóról nem csak a beruházás állása miatt jelenthetjük ki, hogy 1990 késő tavaszán dolgozhatott a fotós, hanem a palánkon látható plakátok miatt is. A színház 35 évvel ezelőtti átépítéséről azt is elmondhatjuk: rendszereken átívelő volt.
Kerülhettek volna meztelen nők is a Szolnok Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat kártyanaptáraira a nyolcvanas években, de valaki, valamiért úgy döntött, hogy inkább a cég építményeivel kívánnak boldog új évet. A Tiszaligeti strand szigetéről is fennmaradt így egy különleges kép.
Az Árvát a forgatás idején 12 éves Barabás Bojtorján miatt volt érdemes elkészíteni, és legfeljebb miatta érdemes megnézni. A történet, a dialógusok és a trükkök ugyanis vállalhatatlanok.
Ez Szolnok. Ahol a fehér autó halad, ott ma parkoló van, a Beloiannisz úti házak helyén pedig a négysávos Baross utca. A 33-as még nyitva a Madas-ház földszintjén, 1973 tavaszán.
Bár a 900 éves Szolnokot 1975-ben ünnepelték, a következő évre is jutott még jubileumi avatás, például a Centrum áruház megnyitása. Miként az elmúlt fél évszázadból is van mit megidézni.
Hetven éve egy szolnoki kulákot 6 hónapra ítéltek izgatásért. Tíz évvel később a taxihiány a téma, fél évszázada pedig Szolnok 114 liftjének a karbantartása. Szemezgetés régi lapokból.