blogszolnok

4444 CIKKEK

Exclusive articles:

Melósok emlékére

A Tiszaliget bejáratánál álló Olajbányászok című, idén 30 éves alkotás 2008-ban került a mai helyére a Baross utcából. Alkotója az a haláláig a Művésztelepen élő Szabó László, akinek valószínűleg a legtöbb köztéri szobra látható ma Szolnokon.

Polgárpukkasztás és gondolkodva szórakoztatás

Öt év után jelentkezik ismét lemezzel a szolnoki Robinzon Cirkusz zenekar. Az "Így jár minden málnatolvaj" albumról Spányial Péterrel beszélgetve az is kiderült, hogy az alkotás éveiben kevesebbet koncertező formáció a következő hónapokban sűrűbben lép közönség elé.

Megmentett polgárházak (2.)

Szolnok két aranykorában épült, és az utóbbi években megmentett belvárosi házakról írtam pár hónappal ezelőtt hasonló címmel. Szolnokot járva újabb jó példákat találtam, ám most nemcsak ilyenekről, hanem fájdalmasan pusztuló régi házakról is szó lesz.

Nem nekem szállt

Számomra lassan csordogált a történet. A meghívott énekesek és produkciójuk éppúgy nem hozott lázba, mint az avítt színpadi megjelenés. Ugyanakkor elismerem, hogy nem én vagyok a célközönség, és egy vidéki színháznak ilyet is kell játszania. Pulcherrel és Harna Péterrel vigasztalódtam.

Közterületi turkáló

Igen! Ez a kisebb szeméthalom a város főterétől 20 méterre, az 1-es számú irodaház Jókai utcai sarkánál foglalta a közterületet az előző hétvégén. Hogy miként kerülhetett oda, nem tudom. Akár jótékonysági küldemény vagy szimpla szemetes zsák is lehetett eredetileg. Biztos van valami oka annak, hogy pont ezen a helyen lett Szolnok "dísze". A magyarázaton azonban még dolgoznom kell. Számomra érthetetlen.

Kiemelt

Irány Tarján!

Nem akarnék senkit megbántani, de fogok, amikor leírom: ha tudni akarják, miként kell egy volt szocialista megyeszékhely történetét élvezetes kiállításon bemutatni, akkor irány Salgótarján.

Milliós bevétel?

Természetes, hogy egy belvárosi építkezéshez közterületet is igénybe kell venni. Egy normális városban ennek vannak szabályai és költségei, amit mindenkivel betartatnak és megfizettetnek. Ha Szolnok is ilyen normális város, akkor a Mészáros Lőrinc utcában talán fél évtizede is tartó építkezés miatt – ami nemcsak járdát, de parkolóhelyeket is elfoglal –, elég sok pénz befolyhatott már a közös kasszába. Ettől még jogos a kérdés: hány évig foglalható el a közös terület?

Rés a szendvicsen

Szendvicsnemzedék. Azok, akik idős szüleik és saját családjuk közé szorulva próbálnak megfelelni és teljesíteni. Az első játékfilmjét készítő Mayer Bernadett tisztelendő témaválasztása.

Eltűnt házak és tetők

A szolnoki Kossuth téren készült kép egy május elsejei felvonulást mutat. Egyértelmű, hogy a fotós csak 1957-ben, ’58-ban vagy ’59-ben dolgozhatott, a Magyar utca torkolatánál állva.
spot_imgspot_img