A blogSzolnok idei első cikke a Belvárosi Nagytemplom tövében álló Szomorú Krisztus szoborról szólt. Meglepően sokan olvasták, és néhány érdekes komment is érkezett.
NYI: A legalább kétszáz éve lakott, a belvárosra jellemző girbegurba közterületnek legalább az ötödik neve a Mészáros Lőrinc. Minimum szokatlan, hogy 1950-ben egy ferences szerzetesről neveztek el utcát Szolnokon. Igaz, csak annyira, mint az utca kusza eleje és vége.
Sok helyen kerestem, mire venni tudtam egy példányt. Ugyanis biztos voltam benne, hogy Kardos Tamás Múltidéző című Szolnoki képeskönyvének a polcomon a helye. Többször átlapozva se bántam meg, sőt mindenkinek kívánok egyet. Mert a hibáival együtt szeretem ezt a hiánypótló kötetet.
- Miért maradt itthon a nagyapád - kérdeztem Annát, amikor hosszas gyötrődés után végre meg mertem szólítani a szilveszteri buliban. Megsemmisültem a nézésétől. Mikor bementünk a szobájába, a heverőjén már nem az Öreg ült, hanem Bogi feküdt az aktuális pasijával, combjáig legörgetett harisnyában. Az Öreg nélkül felejthető szilveszter lett volna.
A Tiszaparti sétányon, a Tiszavirág-híd lábánál megtörtént a csoda. Egy piciny csemetefenyő nem akarván elpusztulni, inkább leküzdött minden akadályt, felkúszott a sötét jelzőtábla-csövön, és a fényre ért. Kibontotta ágait, a Nap felé fordult, és élvezte a szolnoki hideget. Onnan fentről, a táblaoszlop tetejéről nézett le megdöbbenve a csodálkozó szolnokiakra: "Bevettétek?!"
Nem akarnék senkit megbántani, de fogok, amikor leírom: ha tudni akarják, miként kell egy volt szocialista megyeszékhely történetét élvezetes kiállításon bemutatni, akkor irány Salgótarján.
Képeslapok alapján jelenleg csak azt jelenhetem ki biztosan, hogy 1905 és 1907 között Szolnokon már bringáztak, a két háború között pedig árusítottak is kerékpárt. A képek mesélnek.
Természetes, hogy egy belvárosi építkezéshez közterületet is igénybe kell venni. Egy normális városban ennek vannak szabályai és költségei, amit mindenkivel betartatnak és megfizettetnek. Ha Szolnok is ilyen normális város, akkor a Mészáros Lőrinc utcában talán fél évtizede is tartó építkezés miatt – ami nemcsak járdát, de parkolóhelyeket is elfoglal –, elég sok pénz befolyhatott már a közös kasszába. Ettől még jogos a kérdés: hány évig foglalható el a közös terület?
Szendvicsnemzedék. Azok, akik idős szüleik és saját családjuk közé szorulva próbálnak megfelelni és teljesíteni. Az első játékfilmjét készítő Mayer Bernadett tisztelendő témaválasztása.