Letehetetlen, megrázó, elgondolkodtató, kemény gyomrosokat osztó. Leginkább azonban abban segít az Eső legfrissebb száma, hogy láthassuk a fától az erdőt. Vagyis a magunkat korlátozó szubjektumunktól az erdőn túli országot. Azaz Erdélyt, aminek az Eső az idei utolsó számot szenteli.
Ötödik alkalommal rendezi meg a Szolnoki Szimfonikus Zenekar a közel 300 szereplőt megmozgató újévi produkcióját, ezúttal Tűzmadár - tánckoncert címmel. A "látható zene" ötletgazdáját Izaki Maszahirot, a város főzeneigazgatóját, a produkció karmesterét kérdeztük.
Volt abban valami elképesztő, hogy Szolnok belvárosában évek óta nem működött igazi cukrászda. Nem fagyizó, meg olyan hely, ahol árulják a süteményeket, hanem ahol készítik is. Jobb sorsra érdemes helyen vágták nagy fába a fejszéjüket az Árkád cukrászda kiötlői.
Minden bizonnyal Szigeti Henrik fényképész lehetett ennek az 1899-ben megjelent képeslapnak a kiadója, ami nemcsak azért érdekes, mert talán az első szolnoki mozaik - azaz több képes - lap, hanem azért is, mert Szigeti mester egy kis trükkel játszotta ki a korabeli szabályokat.
Ennyire friss és ízletes hamburgert régen ettem, mint a kicsit furcsa nevű Bodrimalac kajáldában a szolnoki piacon. Igen, a piacon, ahol most még tájidegennek tűnik a dizájnjával a város első street food helye. Ám remélem, életben maradnak, és hihetetlen átalakulást inspirálnak a büfék világában.
Nem akarnék senkit megbántani, de fogok, amikor leírom: ha tudni akarják, miként kell egy volt szocialista megyeszékhely történetét élvezetes kiállításon bemutatni, akkor irány Salgótarján.
Képeslapok alapján jelenleg csak azt jelenhetem ki biztosan, hogy 1905 és 1907 között Szolnokon már bringáztak, a két háború között pedig árusítottak is kerékpárt. A képek mesélnek.
Természetes, hogy egy belvárosi építkezéshez közterületet is igénybe kell venni. Egy normális városban ennek vannak szabályai és költségei, amit mindenkivel betartatnak és megfizettetnek. Ha Szolnok is ilyen normális város, akkor a Mészáros Lőrinc utcában talán fél évtizede is tartó építkezés miatt – ami nemcsak járdát, de parkolóhelyeket is elfoglal –, elég sok pénz befolyhatott már a közös kasszába. Ettől még jogos a kérdés: hány évig foglalható el a közös terület?
Szendvicsnemzedék. Azok, akik idős szüleik és saját családjuk közé szorulva próbálnak megfelelni és teljesíteni. Az első játékfilmjét készítő Mayer Bernadett tisztelendő témaválasztása.