Aki kapkod, hibázik. A hivatal meg a saját szigorú szabályai szerint jár el. A pénz nem számít. Nem is nagy összegről van szó. Igazából szégyellem is magam, hogy 60 forint be nem fizetésével milyen kiadásokba és plusz munkába vertem a város egyik intézményét. De van remény!
A Kossuth téri Adventi falut nem azért szeretem, mert a közterületi italozás lázba hoz. Még csak nem is az ünnepi hangulata miatt. Hanem mert Szolnok főtere ilyenkor valóban városi főtérré alakul, ahol találkoznak, megállnak, beszélgetnek a helyiek. A sült gesztenye és a helyi csokis azért hiányzik.
A Verseghy-park békás szökőkútjáról megjelent írásra többen is reagáltak, amiből kirajzolódik a sokak által szeretett kút múlt századi történetének második része.
Az előző századfordulón még fontos közlekedési út lehetett, hiszen a hídfőket és a különböző állatpiacokat kötötte össze. Aztán Szolnok első közparkjának a kialakításával csökkent a forgalma, majd az uszoda miatt ismét sokan jártak arra. Ma három ház, egy parkoló és némi park a Damjanich utca.
Lényegében a Sólyom utca folytatása az egykori Sportbolt melletti sikátor, aminek köszönhetően nem kell hosszú háztömböket megkerülni. Mondjuk, ahogy az az átjáró mostanában kinéz, elgondolkodik az ember a kerülésen. Sajnos nem tudom, hogy kinek címezhetném a panaszomat. Mert nem tudom, hogy az ott köz- vagy magánterület. A kinézet alapján csak a közröhej a biztos.
Nem akarnék senkit megbántani, de fogok, amikor leírom: ha tudni akarják, miként kell egy volt szocialista megyeszékhely történetét élvezetes kiállításon bemutatni, akkor irány Salgótarján.
Képeslapok alapján jelenleg csak azt jelenhetem ki biztosan, hogy 1905 és 1907 között Szolnokon már bringáztak, a két háború között pedig árusítottak is kerékpárt. A képek mesélnek.
Természetes, hogy egy belvárosi építkezéshez közterületet is igénybe kell venni. Egy normális városban ennek vannak szabályai és költségei, amit mindenkivel betartatnak és megfizettetnek. Ha Szolnok is ilyen normális város, akkor a Mészáros Lőrinc utcában talán fél évtizede is tartó építkezés miatt – ami nemcsak járdát, de parkolóhelyeket is elfoglal –, elég sok pénz befolyhatott már a közös kasszába. Ettől még jogos a kérdés: hány évig foglalható el a közös terület?
Szendvicsnemzedék. Azok, akik idős szüleik és saját családjuk közé szorulva próbálnak megfelelni és teljesíteni. Az első játékfilmjét készítő Mayer Bernadett tisztelendő témaválasztása.