Talán elhiszik, nem okoz örömet Szolnok egyes helyeinek a pusztulásáról évente írni. Esküszöm, mindig úgy megyek vissza ezekre a helyekre, hogy reménykedem: történt valami pozitív változás, amióta nem jártam ott. Szomorú Millér, Tallinn mozi, volt Tüdőkórház és a többi.
Ne bántsunk meg senkit azzal, hogy nem ez a város legszebb tere. Már csak azért sem, mert talán az egyik legtöbb funkción átesett közterületünk, ráadásul napjainkban jelentős szerepet játszik a belváros kiszolgálásában. Igaz, névadójához nem sok köze van.
Hamarosan 40 éves lesz a mohásodó fejjel szomorkodó lány a Tiszai Vegyiművek főbejárata közelében lévő, ma már gondozatlan parkban. Az idén elhunyt Simon Ferenc alkotása még akkor született, amikor a beruházók és az nagy cégek költöttek a képzőművészetre.
Mindenki jobban járna, ha ezt a táblát végre leszerelnék a volt Tüdőkórház parkjának bejárata mellől a Városmajor úton. Kár közhírré tenni, hogy elcsattant 22 millió forint, de a haszna már 3 év elteltével sem látható. Van az úgy, hogy valami nem jön össze, és jobb hallgatni róla. Én se írnék többet egy újjá nem éledt parkról, így rám se lenne senki mérges, hogy már megint jár a szám.
"Ne nyugdíjas állásokat keressen valaki húszéves korában, hanem vállalkozzék, dolgozzék, még akkor is, ha falakat kellene megdöntenie." Többek között ezzel a Teleki Páltól származó idézettel kezdődik a Szolnoki Községi Kereskedelmi Középiskola 1942-43-as tanévről szóló évkönyve.
Nem akarnék senkit megbántani, de fogok, amikor leírom: ha tudni akarják, miként kell egy volt szocialista megyeszékhely történetét élvezetes kiállításon bemutatni, akkor irány Salgótarján.
Képeslapok alapján jelenleg csak azt jelenhetem ki biztosan, hogy 1905 és 1907 között Szolnokon már bringáztak, a két háború között pedig árusítottak is kerékpárt. A képek mesélnek.
Természetes, hogy egy belvárosi építkezéshez közterületet is igénybe kell venni. Egy normális városban ennek vannak szabályai és költségei, amit mindenkivel betartatnak és megfizettetnek. Ha Szolnok is ilyen normális város, akkor a Mészáros Lőrinc utcában talán fél évtizede is tartó építkezés miatt – ami nemcsak járdát, de parkolóhelyeket is elfoglal –, elég sok pénz befolyhatott már a közös kasszába. Ettől még jogos a kérdés: hány évig foglalható el a közös terület?
Szendvicsnemzedék. Azok, akik idős szüleik és saját családjuk közé szorulva próbálnak megfelelni és teljesíteni. Az első játékfilmjét készítő Mayer Bernadett tisztelendő témaválasztása.