Tizedik alkalommal rendezik meg az ARTjáró összművészeti fesztivált a Szolnoki Művésztelepen. A június 24-25-ei eseményről Verebes Györgyöt, az egyik szervezőt, az 1902-ben alapított Szolnoki Művésztelep művészeti vezetőjét kérdeztük.
A Múzeumok Éjszakájában az a legjobb, hogy olyan helyekre is be lehet jutni, ami egyébként zárt terület. Például a szolnoki járműjavítóba, ahol nemcsak a frissen felújított, 111 éves víztornyot nézhettük meg, hanem a város egyik legsikeresebb üzemét is. Sínek, vagonok és olajos üzemszag.
Ismerik azt az érzést, amikor valamit nagyon vártak, az eljött, jó volt, de aztán véget ért? És ott marad valami hatalmas üresség az ember szíve környékén. És aztán már csak azt számolgatja, hogy mikor jönnek el ismét a remek pillanatok. Amiket illik megköszönni is.
Ahogy a szüleimnek Honthy Hanna a Csárdáskirálynő Cecíliája, nekem örökre Sebestyén Éva. És az a színésznő, aki először mutatta meg karnyújtásnyira tőlem, miként lesz egyetlen perc alatt a civilből művész, és hogy az igazi színész, egy erdő közepén is színpadot tud varázsolni.
Ragács Gyula több mint 110 éve készült felvétele legalább annyira érdekes, mint a képeslappá lett fotóra írt 1904-es üzenet. Amiből kiderül, hogy valakik 90 ezer koronát sikkasztottak.
A megválasztott polgármester mellett eddig is sertepertélt a bukást feldolgozni képtelen expolgi, és immár egy lemondása ellenére hivatalába visszahelyezett fő-városüzemeltetőnk is van.
Nem tudom, emlegették-e már annyiszor Szolnokot tévésorozatban, mint az RTL Bróker Marcsi szériájának első részében. Az alkotók nem akarták letagadni, hol játszódik a történet.
A szolnoki megyeházát és akkor még a Gorove út elejét ábrázoló lapot egy olyan katona küldhette Kispestre, aki két hónappal később már Kolozsváron állomásozott. 1940 nyarán.
A kelet-franciaországi Mulhouse ugyan még csak nyolcszáz éves, de a belvárosában több parkoló helyére is virágágyást építettek. És ezzel nincsenek egyedül. Tudom, hogy ez egy másik Kelet.
