Ragács Gyula több mint 110 éve készült felvétele legalább annyira érdekes, mint a képeslappá lett fotóra írt 1904-es üzenet. Amiből kiderül, hogy valakik 90 ezer koronát sikkasztottak.
Valaki sikkasztott
Ragács Gyula több mint 110 éve készült felvétele legalább annyira érdekes, mint a képeslappá lett fotóra írt 1904-es üzenet. Amiből kiderül, hogy valakik 90 ezer koronát sikkaszottak.
Tekintetes Kelemen Zoltán úr, a ráckevei királyi járásbíróság munkatársa 1904. november 27-én Szolnokról kapott képeslapot. (Jegyezzük meg gyorsan, hogy a lapot előző nap adták postára!) Feladója, bizonyos Méry – ha jól olvasom a cirádás, ám gyönyörű írást – bizalmas viszonyban lehetett Zoltánnal, hiszen a képeslap képes oldalára írt soraiban nemcsak tegezi és „kedves Zoltánomnak” szólítja a tekintetes urat, de bizony csókkal is búcsúzik tőle. Mi lehetett Kelemen Zoltán és a szabálytalan képeslap feladója között?
Mert ne felejtsük el, hogy Méry megszegett egy szabályt a képeslap feladásakor. A korabeli lapok ugyanis nem arra szolgáltak, hogy azon hosszas üzeneteket továbbítsanak, hanem csak arra, hogy jelezzék egymásnak az emberek, éppen merre járnak, hová érkeztek, netán „like-olják” a helyet, ahová eljutottak. Voltak lapok, amelyekre rá is nyomtatták, hogy a szöveges üzenet továbbítása feláras. Mindenesetre úgy tűnik, hogy a hölgyet 1904. november 26-án ez sem zavarta.
És nem nagyon bonyolódott bele a levéltitok boncolgatásába sem – ha egyáltalán hallott akkoriban ilyesmiről -, meg a személyiségi jogok, a titoktartási kötelezettség, esetleg a munkahelyi kapcsolatok kérdése sem nagyon foglalkoztatta. Viszont biztosak lehetünk abban, hogy fontosnak érezte Zoltánnak elmondani, amit tud. „A kölcsönpénztárból hamis váltók alapján 90000 koronát vettek ki és elsikkasztották.” Nem kevés pénz volt ez a múlt század elején! Milyen jó lenne tudni, hogy melyik pénztárból és kik emelhették el ezt a szép summát, és vajon mire fordíthatták! A lap írója minden bizonnyal tudta, hiszen sorai így folytatódnak: „Én a vizsgálóbizottsághoz lettem beosztva”.
Szóval Méry akár bírósági alkalmazott is lehetett, aki egy éppen folyamatban lévő ügyről, bizalmasan tájékoztatja, a vele minden bizonnyal bizalmas viszonyban lévő másik bírósági alkalmazottat. Szép história! Főleg, hogy a zavaros történet még bosszanthatta is a hölgyet, hiszen mielőtt csókkal búcsúzik „Zoltánomtól”, odavet egy mondatot: „Kicsi vagyok hozzá”.
Vajon Méry megnézte jobban Ragács Gyula felvételét, mielőtt a világos helyeket teleírta, vagy ügyet se vetett Szolnok palotasorára. Négy épület a Gorove utczában, azaz a mai Kossuth Lajos úton. Legtávolabb a mai Varga, előtte a bíróság még kétszintes épülete, majd egy üres telek, aztán a Mezőgazdasági Takarékpénztár gyönyörű szecessziós – mára elkeserítő állapotba került – háza, majd a sarkon túl egy másik, ma is álló palota. Az utca még poros, a fákat éppen csak elültették, viszont már van közvilágítás Szolnokon. Ragács Gyula masinájába gyerekek és felnőttek bámulnak egy talán kora tavaszi napon.
Méryt érdekelte mindez? Vagy jobban szeretett volna már Zoltánja karjaiban lenni, mert mint írja: „Ugye jó volna már Apátiban lenni!” Hova lett Zoltán, Méry, a kamerába bámuló tizenegy ember, és vajon elnyerték-e méltó büntetésüket Szolnokon azok, akik elsikkasztottak 90 ezer koronát? Ha a Kossuth utcai paloták mesélni tudnának, talán felidéznék a történteket.
Ragács Gyula több mint 110 éve készült felvétele legalább annyira érdekes, mint a képeslappá lett fotóra írt 1904-es üzenet. Amiből kiderül, hogy valakik 90 ezer koronát sikkaszottak.
Tekintetes Kelemen Zoltán úr, a ráckevei királyi járásbíróság munkatársa 1904. november 27-én Szolnokról kapott képeslapot. (Jegyezzük meg gyorsan, hogy a lapot előző nap adták postára!) Feladója, bizonyos Méry – ha jól olvasom a cirádás, ám gyönyörű írást – bizalmas viszonyban lehetett Zoltánnal, hiszen a képeslap képes oldalára írt soraiban nemcsak tegezi és ?kedves Zoltánomnak? szólítja a tekintetes urat, de bizony csókkal is búcsúzik tőle. Mi lehetett Kelemen Zoltán és a szabálytalan képeslap feladója között?
Mert ne felejtsük el, hogy Méry megszegett egy szabályt a képeslap feladásakor. A korabeli lapok ugyanis nem arra szolgáltak, hogy azon hosszas üzeneteket továbbítsanak, hanem csak arra, hogy jelezzék egymásnak az emberek, éppen merre járnak, hová érkeztek, netán ?like-olják? a helyet, ahová eljutottak. Voltak lapok, amelyekre rá is nyomtatták, hogy a szöveges üzenet továbbítása feláras. Mindenesetre úgy tűnik, hogy a hölgyet 1904. november 26-án ez sem zavarta.
És nem nagyon bonyolódott bele a levéltitok boncolgatásába sem – ha egyáltalán hallott akkoriban ilyesmiről -, meg a személyiségi jogok, a titoktartási kötelezettség, esetleg a munkahelyi kapcsolatok kérdése sem nagyon foglalkoztatta. Viszont biztosak lehetünk abban, hogy fontosnak érezte Zoltánnak elmondani, amit tud. ?A kölcsönpénztárból hamis váltók alapján 90000 koronát vettek ki és elsikkasztották.? Nem kevés pénz volt ez a múlt század elején! Milyen jó lenne tudni, hogy melyik pénztárból és kik emelhették el ezt a szép summát, és vajon mire fordíthatták! A lap írója minden bizonnyal tudta, hiszen sorai így folytatódnak: ?Én a vizsgálóbizottsághoz lettem beosztva?.
Szóval Méry akár bírósági alkalmazott is lehetett, aki egy éppen folyamatban lévő ügyről, bizalmasan tájékoztatja, a vele minden bizonnyal bizalmas viszonyban lévő másik bírósági alkalmazottat. Szép história! Főleg, hogy a zavaros történet még bosszanthatta is a hölgyet, hiszen mielőtt csókkal búcsúzik ?Zoltánomtól?, odavet egy mondatot: ?Kicsi vagyok hozzá?.
Vajon Méry megnézte jobban Ragács Gyula felvételét, mielőtt a világos helyeket teleírta, vagy ügyet se vetett Szolnok palotasorára. Négy épület a Gorove utczában, azaz a mai Kossuth Lajos úton. Legtávolabb a mai Varga, előtte a bíróság még kétszintes épülete, majd egy üres telek, aztán a Mezőgazdasági Takarékpénztár gyönyörű szecessziós – mára elkeserítő állapotba került – háza, majd a sarkon túl egy másik, ma is álló palota. Az utca még poros, a fákat éppen csak elültették, viszont már van közvilágítás Szolnokon. Ragács Gyula masinájába gyerekek és felnőttek bámulnak egy talán kora tavaszi napon.
Méryt érdekelte mindez? Vagy jobban szeretett volna már Zoltánja karjaiban lenni, mert mint írja: ?Ugye jó volna már Apátiban lenni!? Hova lett Zoltán, Méry, a kamerába bámuló tizenegy ember, és vajon elnyerték-e méltó büntetésüket Szolnokon azok, akik elsikkasztottak 90 ezer koronát? Ha a Kossuth utcai paloták mesélni tudnának, talán felidéznék a történteket.
Ragács Gyula több mint 110 éve készült felvétele legalább annyira érdekes, mint a képeslappá lett fotóra írt 1904-es üzenet. Amiből kiderül, hogy valakik 90 ezer koronát sikkaszottak.
