Egy éves adózott jövedelmét kifizetem annak a mesternek, aki az előtte dolgozó szaki munkáját nem szapulja, nem magyarázza meg, hogy az előző miatt lesz nehezebb, lassabb és drágább a munkája, hanem elismerően csettint, és felkiált: a jövőben valamit ugyanúgy csinál, mint aki előtt járt a lakásomban. Ja! És a szemetet is összeszedi maga után.
Nem szeretem a focit. Soha nem láttam még focimérkőzést elejétől a végéig, sőt élő meccsen sem jártam soha. Viszont az utóbbi napokban nagyon megszerettem a focit. Legalábbis azt, amelyikről úgy esik szó, ahogyan a szolnoki Eső című folyóirat nyári számában olvasható.
Járműjavító, Kilián, Hemó, Csomóponti, Szakszervezeti vagy Ságvári. Fél Beatrice koncert, Bródy egy szál gitárral, dupla Hofi, videó diszkó verekedéssel, tánciskola, sorozás. Egykori művelődési házak és különféle programok a nyolcvanas években Szolnokon.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár (Szolnok, Pozsonyi u. 40-42.) is csatlakozott a Múzeumok Éjszakája idei rendezvényeihez. Június 19-én, szombaton 15 órától várják az érdeklődőket, aki...
Hogy jut valakinek az eszébe, hogy a város egy adott pontján, csak úgy letegye a szemetét. Ugye nem önti a wc tartalmát a város utcáira? Mint tették azt a sötét középkorban.
A Csepel D-705-ös platójának szélén Bíber Pál, a Verseghy Gimnázium testnevelője egyensúlyozott, de nem 1963-ban, hanem minimum egy évvel korábban. Még néhány kép arról a felvonulásról.
Ha megáll, hogy a 17 milliárdos NKA-pályázat döntnökei valóban „különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelést” követtek el, mit tettek a pénzhez jutók? Például Szolnokon?
A múlt század első évtizedében Szolnok már kerékpáros város. Legalábbis erre utal, hogy egy újabb 1905 és 1911 között készült szolnoki fotón bukkan fel biciklis. A Baross út felé tekert.
Az egykori Kossuth téri artézikút puttós szobra immár harmadik oldaláról is ismert. A „felnik” valójában „kerámia kompozíció”, és úgy tűnik, Zsoldos László készítette a Hegesztőt.