A magyar származású világpolgár, Kati Marton, 2001-ben New Yorkban megjelent, idehaza tavaly napvilágot látott könyvében a régi mondást követte. Igaz, talán nem túlzás azt állítani, hogy a világ legfontosabb épületében. Az Amerikai Egyesült Államok XX. századi elnökei mögött álló asszonyok - a first ladyk - életét, és férjükre, rajtuk keresztül pedig a világpolitikára gyakorolt hatásukat vizsgálta. A nőket kereste a Fehér Házban.
Örült a lelkem, amikor nekifogtak a vasútállomás előtti tér rendbetételének. Olyan sokáig láttam ezt a várost lepusztultnak és sivárnak, hogy nekem tényleg jól esik, ha valahol, valami épül, szépül. Bevallom, elfogult vagyok. Ugyanakkor a gondolkodás nélküli pazarlást is nehezen viselem. Főleg a közös kassza terhére.
Mármint a vasúti menetjegyét, ha kellemetlen perceket akar szerezni magának!
A hiba biztos bennem van - az utasban -, és nem a szolgáltatóban, a MÁV-ban.
Volt fél órám a Nyugatiban a vonat indulásáig. Gondoltam, megveszem két nappal későbbre a jegyemet.
Nem könnyű a belvárosi autós élet. Le is lehetne mondani a négykerekűről. De, amikor hideg van, ráadásul késében vagyunk az iskolából, jól jön a járgány. Ráadásul tapasztalni is lehet a volán mögül.
Meg lehet sértődni, hogy a csak álmokban létező Csáklya utcai híd miatt nem indul el a bukott polgármester szentté avatási eljárása, de lehetne reális és fontosabb célokért is dolgozni.
Még csak 131 éve nevezik Kossuth térnek, Szolnok főterének azonban legalább ugyanilyen hosszú előtörténete is van. Keletkezése homályos, múltjának fordulópontjai viszont elmesélhetők.
Olyan országban szeretnék élni, ahol a helyi demokrácia születésnapján a kormány azt hirdeti, hogy akár a reklámjukat is megkérdőjelezheted, lehetsz bármilyen, szükség van rád.
Mivel az elmúlt három évtizedben nem láttam a Csak beljebb, Jancsikám! című előadást, így nem tudom eldönteni, hogy a Szín-Mű-Hely új bemutatója remake, felújítás vagy új rendezés.
