Kinek áldás, kinek átok. Először a legendás étterem, aztán a fürdő, majd a hotel és a fagyizó nullázódott le a szolnokiak számára a Tisza szállóból. Persze lehet, hogy nem ilyen sorrendben, de ez talán nem is fontos. Mert a sor végére értünk: ismét száraz a kifolyó, amihez sok szolnoki járt "áldásért". Pedig talán ebben az esetben is igaz lehetne: "ki a Tisza vizét issza, vágyik annak szíve vissza".
Mielőtt megnézik az Elfogy a levegő című mozit, nézzenek utána, hogy miért Erdélyben forgatták le ezt a történetet! Aminek alapja ráadásul nem fikció, és nem is mai történet. Mindezek ismeretében az idegen környezet kevésbé viszi el a figyelmet. És fájóbb, hogy a képzeletet utolérte a valóság.
Akkor értem fel az aluljáróból a zsúfolt peronra, amikor a hetedikre befutott a reggeli intercity. A lábam elé néztem, nehogy az utolsó, hibás lépcsőfokon elessek. Aztán felemeltem a fejem, és mégsem volt mellettem a szerelvény, amit az előző pillanatban láttam. Összeszorítottam a szemem, mintha csak újra akarnám indítani az agyam. Léptem kettőt. Az elsőnél már hallottam a fémes fékcsikorgást, a másodiknál pedig ismét láttam az állomásra behúzó vonatot.
Ezen a képeslapon nem látszik, de a postázás dátuma alapján feltételezhető, hogy a már kibővített megyeháza került a fotóra. Ezek szerint pedig a húszas évek közepén növénnyel volt befuttatva az akkor fél évszázados épület főbejárata. Szemben, a bíróság előtt pedig apró kerítés futott.
Ki tudja felsorolni fejből Szolnok jelenlegi képviselőtestületének tagjait? Ki tudja megmondani, hogy egy adott névhez milyen párt vagy csoportosulás köthető? Ki tudja, hogy egy képviselő az elmúlt négy évben mit végzett, miről, miként szavazott, hány lakossági fórumot tartott?
A Szigligeti idei harmadik bemutatóját látva felvetődik, hogy a Mici néni két élete után mi indokolta az Egy csók és más semmi műsorra tűzését. Lényegét tekintve ugyanaz pepitában.
Autó a régi „százlábú” híd szandai oldalán, ideiglenes alagút az egykori Ságvári körúton, rosszul datált víztoronyépítés a Széchenyi lakótelepen. Három szolnoki kép a Fortepan-ról.
Meg lehet sértődni, hogy a csak álmokban létező Csáklya utcai híd miatt nem indul el a bukott polgármester szentté avatási eljárása, de lehetne reális és fontosabb célokért is dolgozni.
Még csak 131 éve nevezik Kossuth térnek, Szolnok főterének azonban legalább ugyanilyen hosszú előtörténete is van. Keletkezése homályos, múltjának fordulópontjai viszont elmesélhetők.