Szolnok elsőszámú élelmiszerboltja a rendszerváltás előtt egyértelműen a „Hatvanasnak” nevezett Csemege volt a Kossuth úton. Egy többezres lánc tagja. Volt egyszer egy Csemege…
Ugyanaz a pohár lehet félig tele és félig üres is. Miként mindenki próbálja a legjobbat állítani magáról. De ugye senki nem tagadja, hogy néha elgondolkodik kijelentéseken és állításokon?
A Szapáry utcai kuka ebben az esetben nem túlcsordult. Az is világos, hogy nincs az a köztisztasági szupervállalat, hadseregnyi kukás és utcaseprő, akik az ilyen helyzeteket gyorsan és hatékonyan tudnák kezelni. Egyértelmű, hogy a szolnokiak nélkül nem lesz rend Szolnokon. Mert amíg lehetnek olyan agyatlan vállalkozók, akik ilyen módon próbálnak megszabadulni a szemetüktől, és ennek nincs következménye, például a város sem veti ki magából, addig ez sem fog változni.
Amennyiben egy normális országban élnénk, akkor a következő Oscar-díjra Magyarország az Itt érzem magam otthon című filmet jelöli, miközben az alkotói minden hazai díjat is megkapnak.
Ezt az öt szolnoki képes anzikszot egészen biztos, hogy a második világháború éveiben állították össze korábbi fotókból, miként az is, hogy a Kocséron élő úrleánynak 1945 után küldték el.
A Tisza szálló úszómedencéjében kezdtem a napot, majd a néhai Sztálin téren sétáltam el a vármegyeházáig. A Dózsa György úti megállóban szálltam villamosra. Tovább álmodtam régi álmokat?
Emlékeznek még az M8-as autópályának arra a nyomvonaltervére, ami valahol Szolnoknál kapcsolta volna az M4-hez, azaz új utat nyitott volna nekünk Nyugat felé? Sokszor eszembe jut.
A színészet és a színház dicsérete? Szembesítés a megöregedés problémáival? Az őszinte szerelem győzelme? A mindennel és mindenkivel kufárkodók felmutatása? Sok fa áll ebben az Erdőben.
A csend miatt zárok be. Végleg. Meguntam hallgatni. A Kosztarika valamikor duruzsolt. Ide nemcsak inni, de találkozni meg dumálni jártak az emberek. Ma meg?
