A medencék száma alapján a nyolcvanas években élte fénykorát a szolnoki strandélet. A húszas években viszont esély lett volna rá, hogy igazi fürdőváros legyünk. Pancsoló Szolnok előzetes.
Kell egy halott? Nyolcvanas nyugdíjas vagy ötéves óvodás? Nem büntethető elkövetővel, hárító szülőkkel, egymásra mutogató hatóságokkal? Vagy leüvöltjük végre a döntéshozók fejét?
Reisz Gábor Földszint című filmjének ajnározása közben a magyar filmkritikusok önkritikusan dúdolhatnák, hogy „ez az a ház, ahol semmi sem változik”! A múlt és a név semmire sem garancia.
Szolnokon a nagy nehezen megépült két strandot és úszómedencét egyszerre zárják be két hétre karbantartás és téliesítés címén. Tiszakécskén a szaunavilág bővítés közben is nyitva.
Bármilyen hihetetlen, de az öt év különbséggel feladott két képeslapon Szolnok egyik legfontosabb közterülete látható, amit akkor már nem Vasúti fasornak neveztek. Ez a Baross utca vége.
Nem hinném, hogy a Tiszaligeti strandfürdő van elátkozva. Inkább mi, szolnokiak a választott vezetőinkkel. Bezár, nyitva marad? Lassan nyolcadik éve nem tudhatjuk, mi és miért történik.
A World Press Photot azért kell minden évben megnézni, hogy ne felejtsük, még a világ naposabb oldalán élünk. Meg azért is, mert a tavalyi szörnyűségeket az ideiek könnyen felülírják.
Az árnyékokkal díszített, vakolatlan tömb Szolnok kellős közepétől méternyire áll. 130 éve. Ez volt a 20 évvel korábban megyeszékhellyé tett város első bálterme. Amíg nem volt színházépületünk, itt léptek fel a vándortársulatok. Majd némafilmeket vetítettek benne, a harmincas évek elején pedig ezen a helyen nyílt meg a Szolnoki Mozgó. Sokan Vörös Csillag, vagy Nemzeti moziként emlékeznek az épületre. Ma fa nő a tetején. Húsz éve várjuk, hogy más képet mutasson a Sütő utca felé.
Alaptényállás az öregezés, mint bűncselekmény. De inkább szól az apa és két fia viszonyáról. Tasnádi István filmje visszaadja a hitem a magyar filmekben. Ajánlás nélkül is siker lesz.
