K
éri Lászlóra sok mindent lehet mondani, de az elvitathatatlan, hogy az elmúlt fél évszázad hazai történéseit testközelből, szociológusi és politológusi attitűddel követte, és nagyon sok mindenről és mindenkiről van személyes, közvetlen emléke. Elképesztő tudását pedig – különösen az elmúlt években – leginkább arra próbálja felhasználni, hogy Magyarország rendszerváltás utáni történelmét megértse és megértesse az erre nyitott érdeklődőkkel. Mindezt úgy, hogy az általa elképzelt mozaik hiányzó vagy utólag pontatlanná váló darabjait beszélgetések sorával, azaz sok esetben mások tudását felhasználva igyekszik pótolni és cserélni. Kéri folyamatosan kérdez. Helyettünk is. Így például a Kontroll.hu felületen futó Kéri kérdi sorozatában, ahol néhány hónappal ezelőtt minisorozatot indított az első szabadon választott kormány, az Antall József vezette kabinet működésének feltárására. Amiket a korszakot már választóként megélőként nemcsak élmény hallgatni, de olykor bizony véleményt átrajzoló döbbenetes felismerés is.
A sorozat egyik nagyon fontos darabja a Kajdi József jogásszal, történésszel rögzített beszélgetés, akit 1990-ben, 32 éves korában kért fel Antall József, még ki nem nevezett miniszterelnök arra, hogy az új kormány Miniszterelnöki Hivatalának vezetője legyen. Az államigazgatás talán legfontosabb egységéé, amely nemcsak a kormányfőt, de az egész kormányt is kiszolgálta. Sőt – miként a podcastként felvett beszélgetésben elhangzik – a frissen alakult magyar országgyűlést is „etette”, hogy a rendszerváltáshoz nélkülözhetetlen döntéseket meghozhassa. Három és fél évtized távlatából – az első Antall kormány 1990. május 23-án tette le hivatali esküjét – már történelem, hogy demokráciánk hajnalán a törvényeket nem éjszaka, képviselői indítványként dobták a szavazógéppé degradált „képviselők” (legyünk pontosak: agyatlan pártkatonák) elé, hanem azokon szakemberek dolgoztak, szakmai egyeztetéseken mentek keresztül, sőt, előzetes normakontrollt is kértek róluk az Alkotmánybíróságtól. A mából nézve egészen elképesztő a demokratikus működésnek az a magas foka, amit – bevallom és szégyellek – akkor sokszor észre se vettem. És osztom Kajdi József véleményét: nem itt tartana az ország, ha Antall Józsefnek nem csak három és fél év jut az ország élén. (Fotó: Fortepan.hu/Szalay Zoltán)
A közelmúlt története vagy csak a személyes élmények miatt is érdemes a Kéri kérdi podcastnek ezt a bizonyos, Kajdi Józseffel készült részét meghallgatni. Elképesztő például, hogy a 32 éves jogászt milyen megfontoltan választotta ki Antall a feladatra, és milyen ügyesen tudták a választás és a kormányalakítás után ledermedt államigazgatást lendületbe hozni. Megmosolyogtató, ahogy a bumfordi, de nélkülözhetetlen Független Kisgazda-, Földmunkás-, és Polgári Párt – emlékszik még valaki rájuk? – elszabadult hajúágyúit az ország érdekében kezelték. Az pedig vérlázító – erre nem is emlékeztem -, hogy a választás éjszakáján beszélő győztes miniszterelnök-jelöltet a „közszolgálati” Magyar Televízió otthagyta, hogy a szerkesztőknek valószínűleg kedvesebb, de vesztes Szabad Demokraták Szövetségének – megvannak még? – értékelőjét közvetíthessék. Arra pedig szavakat is nehéz találni, hogy a frissen megválasztott miniszterelnök első parlamenti beszédét azért nem követhette az ország élőben, mert az MTV-nél fontosabbnak vélték az akkori BL döntő közvetítését. Csak a rend kedvéért: Kajdi szerint ezt a döntést a később legnagyobb jobboldalivá vedlett Chrudinák Alajos hozta meg. (Fotó: Fortepan.hu/Szalay Zoltán)
A Kontroll.hu felületen működő Kéri kérdi podcast-sorozatnak erről a részéről persze nem tudok anélkül írni, hogy ne jusson eszembe: a múltból sok mindent lehetne tanulni, vagy legalább mintát venni. Mert a Kajdi Józseffel készült beszélgetés alapján egészen biztos vagyok abban, hogy 1989-90 környékén a legtöbben olyan demokráciáról és kormányzásról ábrándoztunk, amit végül Antall József csapata, elképesztő nehézségek és ellenszélben próbált megvalósítani. És, ha kívánni lehetne valamit ennek az országnak, az egy új Antall József lenne a kormányfői székben. Mert akkor nem Európa szégyenfoltja, lecsúszó szegényháza, a 21. századát is elvesztő ország lennénk, hanem egy olyan sikeres nemzet, amilyenre 1990-ben esélyünk lett volna. Hallgassuk Kérit, és érezzük rosszul magunkat! Hátha tanulunk is belőle. (Fotó: Fortepan.hu/Szalay Zoltán)
