2025.08.27. (szerda)

BSZ10: Önmagamat kérdezem

BSZ10: Önmagamat kérdezem

Dátum:

Néhányan felháborodnak amiatt, hogy a blogSzolnok cikkei nincsenek aláírva, ezért nem tudják, ki a szerző. A blogSzolnok egy "onemanshow", azaz egyedül írom, szerkesztem, fotózom, név az impresszumban. A 10 év ünneplését tíz, magamnak feltett kérdéssel fejezem be.

– Miért indítottam?

– Mert tényleg kíváncsi voltam Szolnokra, és mivel az egyik tanult szakmám az újságírás – a másik a történelem -, úgy gondoltam, hogy a legtöbbet egy saját médium révén tudhatok meg a városról. És ez be is igazolódott, úgyhogy az előző mondatot idemásolhatnám jelen időben is. Mert még mindig kíváncsi vagyok Szolnokra.

– Biztos, hogy március 2-án jelent meg az első bejegyzés?

– Nem. Sajnos nem tudom pontosan. Azért, mert ha egy már megjelent íráshoz később hozzányúltam, akkor az eredeti feltöltés dátuma módosult. Így sajnos az első pár hét cikkei kicsit összekavarodtak. De az biztos, hogy valamikor 2010. február végén, március elején lett kész az oldal.

– Legnagyobb elismerés?

– Ha őszinte akarok lenni, akkor az, amikor olvasók rám bíznak személyes történeteket vagy képeket, esetleg kisegítenek adatokkal, információkkal. Mert ebből az derül ki, hogy olvassák a blogSzolnokot. Ha demagóg akarok lenni, akkor az olvasottság, mert bearanyozza a napomat, amikor azt látom, hogy az előző napi cikkre mondjuk több mint ezren kattintottak. A hiú válasz pedig az, hogy a legnagyobb elismerés, amikor általam elismert emberek vagy fórumok hivatkoznak arra, amit írtam.

– Legmeglepőbb történet?

– Még 2014-ben írtam arról a szolnoki képeslapról, amin a Kossuth téri Steiner Jakab fiai divatáruház illetve a kettővel ezelőtti szolnoki vasútállomás látható. A blogSzolnok Album rovatában bemutatott példányt 1900. szeptember 22-én küldték Szekrényessy Árpádnénak Edelénybe. A cikk megjelenését követően, azaz a képeslap postára adása után 114 évvel kaptam egy e-mailt Szekrényessy Attilától, a címzett ükunokájától, aki a neten keresgélve bukkant rá az írásomra, és elárulta például, hogy a címzett, született Lossonczy Albina (1854-1906) a már Edelényhez tartozó Borsod földbirtokosa volt. De hasonló módon írt rám egy váci úr is, aki egy első világháborúban, Szolnokon feladott lap írójában fedezte fel a dédnagyapját. Vagy éppen az egyik kisúttörő, akit a hatvanas évek elején örökítettek meg a Kossuth téren, hogy aztán nagypéldányszámú képeslap legyen abból a fotóból. Még mindig el tudok képedni, amikor egy-egy képeslap évtizedekkel később is mesélni tud.

– Legviccesebb?

– A Szolnoki mesék sorozatban jelent meg 2016 nyarán A víztorony szelleme című novella, amiben azon kívül, hogy az Eötvös téren ott a víztorony semmi sem igaz. Így eléggé meglepődtem, amikor egy híroldalon tényként tálalva olvastam vissza az általam kitalált történet részleteit. Nem bírtam megállni, hogy egy felismerhetetlen e-mail címről ne írjak a szerzőnek, önmagamat helyi legendák kutatóinak kiadva. Először bizonygatta, hogy a cikke tényeken alapul. Majd amikor jeleztem, hogy mindketten tudjuk, hogy hazudik, akkor ugyan még ragaszkodott ahhoz, hogy a nagymamájától hallotta a történetet, de azonnal törölték a cikket. Pedig alapvetően ugyanolyan jól esett, mint amikor véletlenül fültanúja voltam a torony tövében, hogy egy fiatal srác meséli a kedvesének az általam kitalált történetet.

– Mit hozott?

– Egyrészt rengeteg ismeretséget, kapcsolat és remélem, barátságot. Másrészt napról napra rádöbbent, hogy még mennyi mindent nem tudok a városról. Harmadrészt pedig nagyon jól karbantartja az íráskészséget. Azt hiszem, viszonylag gyorsan tudok írni, talán értelmesen és érthetően is.

– Mit vitt?

– Maximum párezer órát. De már sokszor leírtam, hogy nekem ez a hobbim. Más vadászik, fut, autót szerel, túrázik, én meg írok a városról.

– Rossz emlék?

– Szándékosan, direkt soha, senkit nem akartam megbántani, megsérteni, mert mindig csak a véleményemet írtam meg. Ez egy ilyen műfaj. Azonban egyetlen pillanatra se gondolnám, hogy mindig nekem van igazam, én látom helyesen a dolgokat. Éppen ezért mindig rosszul esik, ha valaki a véleménykülönbség miatt kezd el velem veszekedni, olykor alpári módon viselkedni, vagy kicsinyesen bosszút állni. Ezek miatt egy-egy pillanatra elmegy a kedvem az egésztől, de ilyen esetekre tartogatom a pozitív olvasói leveleket.

– Közeli tervek?

– Végre sikerült nyomdába adni a Szolnoki mesékből szerkesztett harmadik – a bolgSzolnoki mesék sorozatban második – novelláskötetemet, ami harminc történetet tartalmaz majd. Remélem, sok helyen bemutathatom majd. Ezen kívül nagyon szeretnék egy kiállítást is összeállítani azokból a fotókból, amelyek ugyan Szolnokon készültek, de nem biztos, hogy megjelentek az oldalon.

– Hosszabb távon?

– Rengeteg dolgot nem tudok még Szolnokról. Rengeteg dolgot szeretnék még elmesélni, megmutatni Szolnokról. És remélem, rengeteg olyan dolog van még előttünk, amiről majd érdemes lesz írnom. A lehetőségnél hosszabb távú terv nem is kell.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide a nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Szórakozva épülni, és fordítva

Mészáros István Pulcher és Kautzky Armand főszereplésével állítja a Szín-Mű-Hely színpadára Neil Simon Furcsa pár című vígjátékát Kiss József, a Szigligeti Színház művészeti vezetője, akivel a darab születése mellett a következő bemutatókról is szót ejtettünk.

Teltházas lesz a Tűzmadár

Ismét teltházas lesz a Szolnoki Szimfonikus Zenekar új évi tánckoncertje, ezért a szervezők úgy döntöttek, hogy nyilvánossá teszik a Tűzmadár január 9-ei főpróbáját. Az év első társadalmi eseményévé lett produkció előkészületeiről Kádár Editet, a szimfonikusok sajtóreferensét kérdeztük.

Kicsi, de aktív: Szolnoki ZöldErő

Eddigi legnagyobb kihívására készül az év elején alakult és már több szolnoki területet megtisztító Szolnoki ZöldErő csoport. A helikopteres körforgalomtól a sportreptérig szeretnék megtisztítani a kerékpárút és a gát környékét. A csoport egyik tagjával, Siklós Viktorral beszélgettünk.

100 éves szobor

A szolnoki Damjanich-szoborral kapcsolatban is érdekességekre bukkant helytörténeti kutatásai során Galsi Zoltán, Törökszentmiklóson élő és dolgozó történelemtanár, aki több javaslatot is tett, miként is emlékezhetnénk meg az idén 100 éves emlékműről.