Az elhagyott kővirágtartók úgy hozzátartoznak a szolnoki utcaképhez, mint a pestihez a kutyagumi. Csak akkor vesszük észre őket, ha beléjük botlunk. Igaz, a kutyagumi ellen ott küzdenek, itt viszont még védjük is ezeket a kőtálakat.
bSZ2011: Védendő kővirágtartók?
Az egész azzal kezdődött, hogy a Szapáry utcán nyíló kávéház üzemeltetői panaszkodtak, nem kaptak engedélyt utcai asztalok kihelyezésére, mert a hivatal szerint az nem illene a védendő városképbe. Majd kimutattak a kávézó előtt éktelenkedő kővirágtartóra, és feltették a kérdést: ez vajon illik? Addig soha nem tűntek fel a Szapáry úton árválkodó beton építmények.
Nem sokkal később a városban bringáztam, és a Baross utca végén, a fűtőház előtt, helyi szobrokat keresve botlottam két másik kővirágtartóba. Ezeket is sokszor kellett volna már látnom, de addig, amíg a fényképhez jó szöget keresve sikerült majdnem beleesnem az egyikbe, észre sem vettem őket. Igaz, sok látnivaló nincs is rajtuk, hiszen akkor éppen száradásnak indult fű tenyészett bennük.
És, ahogy már megírtam, elhagyott kővirágtartót találtam az Ifjúsági Ház mögött, az Óvoda utcában is. Még benne járva az őszben, azokat legalább a beton alól feltörő növényzet valamennyire eltakarta.
Ekkor kezdtem nyitott szemmel és fényképezővel járni a város utcáit.
A Szapáry utca mindkét oldalán több magányos kővirágtartó is látható. Ezek közül a legérdekesebb a Sütő közi zebránál, a volt művelődési ház előtt álló. Nemcsak azért, mert a vasbetonból a beton lassan kopni kezdett, és a felső peremén már kilátszik a vas. Hanem mert egy, a hatvanas években készült szolnoki képeslapon, pontosan ugyanilyen tartó látható. A képeslap a korabeli Kossuth teret ábrázolja, a kővirágtartókkal szoros rokonságot mutató szökőkúttal, és a bal sarkában ott egy ugyanolyan lábú virágtartó, mint az említett zebránál.
Tehát nem túlzás azt mondani, hogy ezek a gyönyörű „utcabútorok” legalább félszáz éve ékesítik a város utcáit.
A Szapáryn kicsit lejjebb, nagyjából az update pékség előtt egy nagyon hasonló kővirágtartó látható, bár fel kell, tűnjön, hogy ennek a lábai teljesen más alakúak. Azaz vagy későbbi típus, vagy más gyártó termékével állunk szemben. Viszont ugyanúgy mállik, mint imént említett társa.
Számomra elég nehezen felfogható, hogy egy városképileg fontos utcába hogyan kerülhetett egymás mellé, két különböző, de önmagában is ronda kővirágtartó. Úgy ahogy ez a Nosztalgia kávéház előtt látható. Az egyik a Kossuth térivel mutat rokonságot, a másik a Baross utcaival. És bár korrekt kutatásokat nem végeztem, az alacsonyabb, de szélesebb kivitelű, kicsit sokszögbe hajló, mintha többször tűnne fel a városban.
Mert ne gondoljuk, hogy az elhagyatott, évtizedes múltra visszatekintő kővirágtartók a szűken vett belváros privilégiumai. Az imént említett laposhoz hasonlóra bukkanhatunk a Várkonyi téren, a kerékpárbolt előtt. Teljesen egyedi – marhaitatóra, vagy egyszerű dobozra hasonlítók – találhatók a Tallinn városrészben, a buszforduló előtt. Igaz, ezek legalább alkalmasak arra, hogy a kocsma előtt kerékpártámaszként újra hasznosuljanak.
A szerintem legrondább, lábakra állított koporsóra hasonlító árválkodik a MÁV strand bejáratánál, közeli rokonai találhatóak az Árkád parkolóban, de a Szapáryn a K&H Bank épülete előtt, a falhoz simulva is.
Egyértelmű, hogy néhány évtizede vagy nagy üzlet volt kővirágtartókat gyártani, vagy valaki azt gondolta, szebbek lesznek a kiemelt virágágyásoktól a közterek. De úgy tűnik, szinte mindenhová jutott belőlük, és többségük túlélte a rendszerváltást, a tulajdonosváltásokat, a főépítészeket, az építkezéseket. A legjobb állapotban azok őrzik az eredeti funkciójukat, amelyek egy-egy közintézmény, iskola vagy óvoda kertjébe kerültek, mert azokban legalább kerül virág. Ahogy a Fiumei úti iskola bejáratánál látható.
A szolnoki kővirágtartók többsége azonban gondozatlanul málladozik a város utcáin. A szerencsésebbekbe olykor valaki ültet valamit, de a gondozásra már nem mindig jutott akarat. A kevésbé szerencsésekbe a helyi gazok speciális flórája kutatható, míg a legrosszabbul járók ma csikktartóként funkcionálnak.
Kideríthetetlen, hogy a kővirágtartók kinek a tulajdonát képezik. Az azonban nyilvánvaló, hogy valakik városképileg védendő tárgyaknak gondolják őket. Erre a legjobb bizonyíték a Magyar utca Kossuth térbe torkoló vége, amit alig egy hónapja burkoltak le gyönyörű térkővel. És ahol ezeknek a rusnya kővirágtartóknak két típusát is ugyanoda helyeztek vissza – rá a szép kőre -, ahol előtte álltak.
Ezek alapján kíváncsian várom, mikor kerülnek vissza a megszépült Kossuth térre ezek a „dekoratív betonvackok”.
A CIKK ELŐSZÖR 2011. NOVEMBER 29-ÉN JELENT MEG A BLOGSZOLNOKON.
