(Ez a beszélgetés, 2013. június 12-én jelent meg először.)

– Szinte mindenben játszott idén. Nagyon fáradt?

– Az eddigi legkeményebb évadom volt hét bemutatóval. Évad közben nem volt olyan időszak, amikor kicsit lazíthattam volna, mert alig hogy bemutattunk valamit, már kezdtük is a következő darabot próbálni. Havonta 20-21 alkalommal játszottam, alig jutott időm másra. Ráadásul minden darab más műfajú és stílusú volt, ahogy a karakterek is nagyon különböztek. Voltam hősszerelmes, léha herceg, és megkaptam álmaim szerepét is a Made in Hungáriában.

– Elnézem a színpadon, és nem tudom, honnan van ennyi energiája. Hogyan pihen?

– Alapvetően nehezen. De vannak olyan spirituális módszerek, amelyekkel 20 perc alatt annyi energiát gyűjthetünk, mintha 10 órát aludnánk. Ezen kívül a barátokkal és a családommal töltött idő tud igazán feltölteni. De a látszat ellenére nem fizikailag volt megterhelő az évad. Sokkal inkább lelkileg. Hogy minden nap más bőrébe kellett bújni. Bár a színház törekszik arra, hogy lehetőleg tömbösítve játsszunk, azaz ugyanaz menjen egymás után többször, de azért volt olyan hét, amikor minden nap mást játszottam. Ilyenkor lelkileg túlcsordul az ember. Ezért is van az, hogy nem vagyok egy büfében üldögélő típus. Amint lehet, szeretek hazamenni és elvonulni kicsit.

– Ennyi szerep mellett mindig tudja, hogy aznap mit játszik?

– Alapvetően elég precíz vagyok, ezért minden pénteken átnézem, hogy a következő héten miket játszok, milyen dolgom lesz. Egy ideig naptárt használtam, de ma már inkább mindent fejben tartok. Biztos azért, mert szöveget is könnyen tanulok. Mindezek ellenére az évad végén olykor előfordult, hogy hirtelen nem is tudtam, milyen előadást játszunk este.

– Az a fajta színész, aki korán bejön és készül az előadásra, vagy inkább az utolsó pillanatban esik be?

– Augusztusban már alig várom, hogy elkezdődjön az évad, így az első hónapokban már előadás előtt egy órával bent vagyok. Szeretek nyugodtan felöltözni, átnézni a szerepet, kényelmesen készülődni. Ilyenkor nagyon jól érzem magam. Aztán valamikor december körül eljön egy holtpont, amikor elképzelhetetlenül távolinak tűnik az évad vége. Nagyon jó, hogy a Szilveszteri gála után van néhány nap szünet, amikor összeszedhetem magam. Viszont áprilisra nagyon telítődök, és előfordul, hogy az utolsó pillanatban esek be a színházba. Ilyenkor már kicsit kapkodós is vagyok. Sajnáltam is, hogy a Made in Hungária az évad végére került, mert nagyon fel kellett zárkóznom a többiekhez.

– Elégedett az alakításaival?

– Vegyes. Mindenen lehet csiszolni. Főleg, hogy alapvetően nagyon kritikus vagyok önmagammal szemben. Annak ellenére, hogy itt próbálják erősíteni az önbizalmamat. Persze a lehetőségekhez képest és a nézők hihetetlen visszajelzései alapján elégedettnek kell lennem.

– Miért volt fontos a Made in Hungária főszerepe?

– Nagy szívfájdalmam volt, hogy annak idején a filmből egyeztetési problémák miatt kimaradtam. Pedig a Made in Hungária világa nagyon tetszik, a zenekarommal is sokszor játsszuk ezeket a dalokat. Radó Denisnek is egy ilyen fellépésünk alkalmával ugrott be, hogy velem a főszerepben kellene megrendeznie Szolnokon a darabot.

– Idén sokat és jókat játszott. Van ennél feljebb?

– Hogy feljebb van-e, nem tudom. Csak azt, hogy előre van. Hat éve azért jöttem el a Barátok köztből, mert más kihívásokra vágytam, új kollégákkal akartam játszani és tanulni szerettem volna. Maradhattam volna Pesten is, de végül azért választottam Szolnokot, mert elegem volt a fővárósból, az ottani nyüzsgésből. És tényleg igazuk van azoknak, akik azt mondják, a főiskola után mindenkinek vidékre kellene szerződnie, hisz itt sokféle karaktert játszhatunk. Nem jártam egyetemre, de a Szolnokon töltött hat év bőven felért vele. Minden évben más-más szerepeket kaptam, kisebbeket, nagyobbakat, de mindből tanultam. Lehettem hős, gonosz, főszereplő, epizodista, sőt gyerekeknek is játszhattam, amit nagyon szeretek.

– Úgy beszél, mint, aki el akar menni.

– Amíg Balázs Péter itt van, és számít rám, addig maradok. Utána majd meglátjuk, nem csak rajtam múlik, de nyilvánvaló, hogy Szolnok egy állomása a pályámnak.

– Hiányzik a filmezés?

– Persze. Annak ellenére, hogy nagyon más a színház és a film. Az utóbbi egyszeri, még színházban, akár harmincszor is átélhetjük ugyanazt a szerepet. Miközben legyek bármilyen fáradt, legyenek bármilyen gondjaim, kizárom a külvilágot, és a szerep szerint átlényegülök. De biztos, fogok még filmezni, mert azt is nagyon szerettem.

– És mi lesz a zenekarral? Mikor léptek fel utoljára?

– Hát, ebben az évadban már tényleg nem maradt rá időm. A Szilveszteri gála után léptünk fel utoljára a Tisza szállóban. De itt az évad vége. Pár napig ki sem kelek az ágyból, utána viszont a zenekarral is szeretnék majd foglalkozni. Az idei nyári fellépéseknek ugyan már lőttek, így a jövő évet próbálom előkészíteni. Azt szeretném, hogy szeptembertől ismét legyenek fellépéseink.

– Ez volt a hatodik szolnoki évadja. Mennyire lett szolnoki színész? Ingázik vagy itt is él?

– Az első évben ingáztam, de be kellet látni, hogy nem működik, és Pest se hiányzott. Úgyhogy akkor leköltöztem, és azóta szolnoki lakos vagyok. Annyira, hogy még az okmányirodába is elmentem beíratni az ideiglenes lakcímem. Szolnok lett a második otthonom, ahol rengeteg embert megismertem. Persze a mindennapok jelentős részét a színház 300 méteres körzetében töltöm.

– A következő évadban is ennyi dolga lesz?

– Nem panaszkodhatok. Jövőre kerül bérletbe a Sárga liliom, de a Cabaret egyik főszereplője is én leszek, illetve a Chioggiai csetepatéban is kaptam szerepet. A Mágnás Miskában egy pici karaktert játszok, de annak is nagyon örülök, mert lehet belőle tanulni. Nagy feladat lesz az Utazás az éjszakába, amiben egy haldokló fiút kell alakítanom. És nagyon örülök, hogy Csiszár Imrével is újra dolgozhatok, hiszen a Patikában is benne leszek jövőre.

(A fotók a Szigligeti Színház honlapjáról valók.)