2025.08.27. (szerda)

Demeter Istvánék ünneplése

Demeter Istvánék ünneplése

Dátum:

A Tisza mozi 60. születésnapján rendezett vetítés mindannak az eszenciája volt, amit Demeter István negyedszázada építget. Ráadásul egy rá, rájuk oly jellemző ünnep sikeredett: az ünnepelt adott ajándékot. És nekünk nem marad más, minthogy megköszönjük mindazt, amit A Tisza jelent.

A zsúfolásig megtel A teremben két, mozihoz fűződő emlék felidézésével kezdődött a születésnapi „buli”, ami eszembe juttatta a sajátjaimat a régi Tisza moziról. Igaz, ezek mondjuk csak az intézmény negyedik évtizedének az elejéről valók, és nem túl szépek. Mert, amikor a nyolcvanas évek második felében középiskolás voltam, a Tisza mozi volt az utolsó filmszínház, ahová eszünkbe jutott elmenni. A premierek vagy a közönségfilmek miatt a Vörös csillagba jártunk, ha meg valamiről lemaradtunk, vagy magyar művészfilmre vágytunk, a Tallinnt választottuk. Jobban belegondolva, talán még a moziüzem Május 1. utcai vetítőjében is többször jártam akkoriban, mint a Tiszában. Rosszkedvű, kopott mozira emlékszem.

Aztán a kilencvenes évek elején kezdett megváltozni. Egy idő után videofilmet kölcsönözni már csak oda jártunk. Sőt, vetítés miatt is egyre többször ültünk be valamelyik teremébe. És, ahogy most ezt írom, beugrik: életem egyik meghatározó helyszíne a Tisza, hiszen ott voltam először a párommal – akkor még csak akartam, hogy a párom legyen – moziban. Akivel az elmúlt bő fél évtizedben – szerénytelenség nélkül mondhatom – törzsvendégei lettünk a filmszínháznak. Ami nemcsak elsőszámú mozink lett, de legfontosabb kulturális, közösségi terünk is. Nemcsak a filmek, a koncertek, a kiállítások és a kávézó miatt. Inkább mert, ahogy Verebes György mondta a születésnapon, a Tisza mozi egy élőlény. Egy barátságos, kreatív, minden ízében szolnoki, de mégis a világra nyitott élőlény.

Aminek (akinek) a kettős születésnapi bulija – 60 éves a mozi, 25 éves a ma azt üzemeltető cég – végül eszenciája lett a hétköznapoknak.

Nem tudom megmondani, hogy az elmúlt harminc évben hányszor néztem meg Makk Károly Liliomfi című vígjátékát. Azzal azonban csak most szembesültem, hogy mennyi mindent nem láttam még belőle a mozivászonnal össze nem vethető tévéképernyők miatt. Azt hiszem, ez az egyik, ami miatt reménykedhetek abban, hogy mozi és Tisza mozi lesz a következő évtizedekben is. Meg közösség-közönség is, akik valami megmagyarázhatatlan tömbbé válnak a filmvászon előtt. Jó volt látni a születésnapi bulin az ismerős arcokat, azokat, akikkel a Tisza mozi hétköznapi vetítésein, koncertjein vagy csak a kávézójában és a teraszán össze lehet futni. Akik, azt hiszem, igényükkel életben tartják a többi kulturális intézményt a városban. Persze, ünneplő szolnokiként, nekem rosszul esett, hogy nem mindenki volt ott, akinek illett volna, de hát a nézőtér nem lelátó.

Demeter Istvánék nagy ajándéka volt saját születésnapjukon, hogy nemcsak azt a filmet vetítették újra, amivel a Tisza mozi története kezdődött, de meghívták a rendezőjét is. Amire persze mondhatom, hogy nem újdonság, hiszen az utóbbi években alig volt a Tiszában olyan magyar filmpremier, amin ne lettek volna itt az alkotók. Ez is hozzátartozik a Tisza mozi varázsához. Amit felül lehet múlni, ha a hazai filmgyártás élő legendája, az idén kilencven éves Makk Károly mesél a moziról, a megújult A terem színpadán.

Mások nevében nem szeretnék nyilatkozni. A magam nevében viszont nyugodt szívvel kijelentem, hogy a Tisza mozi nélkül agyilag sokkal szegényebb lennék, rengeteg dologról lemaradnék, és a hétvégéim is üresebbek lennének. Tudom én, hogy a Tisza mozi is egy vállalkozás. Viszont látom, hogy Demeter Istvánék olyan vállalkozók, akiknél nem a kassza csörgése az elsődleges. Akik pontosan tudják, hogy a kultúra egy hosszú távú befektetés. Éppen ezért kívánok még nekik sok-sok sikeres évtizedet!

(A második képen a Tisza mozi mai gárdája, akiket az születésnapi ünnepségen Demeter István – a 4. képen – a filmvászon elé szólított.)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide a nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

TVSZ (11.): Söprik a szolnoki utcát

Ma már természetes a gépi vagy a kézi úttisztítást, és bele se gondolunk, mindez alig másfél évszázados múltra tekint vissza. Hogy Szolnokon mikor jelent meg az első utcaseprő, nem tudom. Azt viszont igen, hogy jelenleg 80 ezer négyzetméter járdát takarítanak. Tanultam Valamit Szolnokról.

Pusztuló örökség

A kőhordó tragacs összerogyva, a faladik helye üres, a múzeum feliratú vasajtón lakat, és a poros ablakokon benézve sincs nyoma semmiféle kiállításnak a Milléren. Pedig a szolnoki Szabadtéri Vízügyi Múzeumot országos jelentőségű műszaki örökségként is számon tartják.

Ipartörténeti kincsünk

Miért különböző a milléri szivattyúház két kéménye? Működésbe hozható-e egy 1895-ben gyártott gőzgépes szivattyú? Hová lett a szabadtéri vízügyi kiállítás kék Hoffer traktora? Három kérdés, amire a Kulturális Örökség Napok alkalmából nyitva lévő milléri kiállításon választ kaptam.

Érdekes helyek (5.): Újrahasznosítva

Az épületeknek is megvan a maguk sorsa: épülnek, szolgálnak, pusztulnak. Hogy mindez mennyi idő, társadalmak, népek és városok függvénye. Miként az is, hogy a kiszolgált épületeket elpusztítjuk, vagy újrahasznosítjuk. Néhány szolnoki jó példa az utóbbira.