(Téli ismétlés. A cikk először szeptember 22-én jelent meg.)

A város első épülete a Kossuth tér 9. szám alatt lévő Városháza, mégis viszonylag keveset tudunk róla. Például számomra is csak a Kulturális Örökség Napjai alkalmából tartott városházi előadáson és épületbejáráson derült ki, hogy ez az egyébként gyönyörű épület idén 130 éves. Ahogy azt is ez alkalommal tudtam meg Kerékgyártó Éva, alkalmi idegenvezetőnktől, hogy annak idején közel 130 ezer forintba került a megépítése, miközben Szolnok éves költségvetése nagyjából 45 ezer forint lehetett. Szerencsére az építkezést elindíttató Scheftsik István polgármesternek is köszönhetően, a beruházás nem vitte csődbe a várost, hiszen a kiadásokra felvett hitelt a földszinti tizenhárom üzlethelyiség bérleti díjából gazdálkodták ki évtizedek alatt. Merthogy – amint az több régi képeslapon is látható – a Városháza földszintjén, ott ahol ma az ügyfélszolgálat és a házasságkötő terem található, még a második világháború utáni években is üzletek működtek.

Ennél meglepőbb volt számomra, hogy az 1880-as években még úgy tervezték az épületet, hogy abban nemcsak a polgármesternek, de a hivatalnokoknak is jusson lakás. A város első embere minden bizonnyal a Táncsics utcai fronton, a többiek pedig az U alakú épület udvari szárnyában kaphattak átmeneti otthont. Ám, ahogy nőtt a város, szaporodtak a feladatok, úgy lett egyre szűkösebb ez az új Városháza is, így a múlt század húszas éveiben, az úgynevezett Speyer-kölcsönből felépített bérpalotába költözhetett a polgármester és a hivatalnokok is. Hogy aztán a tanácsi rendszer idején az udvarra egy modern irodaház is bekerüljön, amit folyosó köt össze a régi épülettel.

Ezen a folyosón találhatóak egyébként a Városháza legmegdöbbentőbb kilátását nyújtó ablakai. Az épületnek ez a része ugyanis a szomszédos, szintén a Kossuth téren lévő társasház udvarára néz, ahová azonban, éppen a telekhatárra fészereket építettek. Így, aki erre jár, mohás tetejű, kicsit lepukkant építményeket láthat az ablakon kinézve. Amit persze bőven kárpótolnak a régi lépcsőházak míves korlátai, a folyosók kőburkolatai és a szépen rendbe rakott belső udvar.

Nem kevésbé érdekes a Városházával szemben álló, ma, múzeumként funkcionáló épület sem, főleg, ha az egyébként a látogatók elől általában elzárt területekre is bemehetünk Pató Mária vezetésével. Az épület alatt körbefutó pince döbbenetes boltíveivel és zegzugaival. Sajnos a belmagassága jelenleg nincs akkora, hogy a nagyközönség számára megnyitható lenne, de talán az épületre egyre inkább ráférő tatarozás előtt a pince átalakítása is felvetődhet a tervezőkben.

Ahogy a legutóbbi nagy felújítás idején a második emeleti körfolyosó zárttá tétele és a tetőtér beépítése megfogalmazódott, ahol a Kulturális Örökség Napjain kicsit bepillanthattunk abba, mi történik a múzeumban, amikor nincs nyitva. Ott találhatók ugyanis a kutatók szobái, raktárak, a restaurátorok műhelye, illetve egy elképesztően gazdag, egyébként nyilvános könyvtár is, amiben Hild Viktor hagyatékából őriznek olyan folyóiratokat, amelyek még a XIX. század második felében indultak. Ha valaki a Kossuth téren feltekint a múzeum homlokzatának tetejére, ott látja azokat a pici ablakokat, amelyek egy része mögött könyvgyűjteménye található, benne például az egykori rendház több száz éves könyveivel.

Ezen a napon a második emeleten benézhettünk a restaurátorok műhelyébe is, ahol két hatalmas asztalon kiterítve láthattuk, miként lesz egy halom törmelékből több ezer éves urna, majd kiállítható tárgy. Sőt, találkozhattunk azzal a restaurálás alatt álló kutyaszoborral is, ami egykor épp a Városháza földszintjén lévő egyik üzlet cégére volt, és amit hamarosan kiállítanak a Damjanich János Múzeum 80. születésnapja alkalmából megnyíló tárlaton.