Nem túl bonyolult és nem is drámai történetek, amiket a félreértések és az eltitkolások lendítenek előre. Két-két szerelmes pár boldogságához vezető rögös útjai. Egy-egy korszak slágerré lett, filmbetétként is ismert dalai. A Mici néni két életében az egykori színésznő próbálja az örökösök elől titkolni, hogy még nem kíván meghalni, sőt élni és az udvarlójával szórakozni akar, miközben az otthonra vágyó fiatal pár az érkező gyereket nem szeretné bevallani. Az Egy csók és más semmiben a válni készülő szépasszony akar asszonyhoz méltóan élni, és beleszeret egy titokzatos férfiba, miközben az ügyvédbojtár és a szolgálólány a gyerekük és a maguk sorsát igyekeznek rendezni. A Mici néni két életében a hatvanas évek slágerei, az Egy csók és más semmiben a negyvenes évek filmslágerré lett dalai csendülnek fel. Persze szórakoztató és kikapcsolódásra is jó mind a két darab. A dalokat dúdoló, felhőtlenül nevető közönség nagyrésze hálás is értük. Ugyanakkor én nem értem, hogy amikor egy évadba csak öt nagyszínpadi bemutató fér bele, akkor mi indokolja két „ugyanolyan” darab műsorra tűzését?

A színészek foglalkoztatása? Rendben. Mészáros István Pulcher megérdemelten lubickol Dr. Sáfrány ügyvéd szerepében, humora, játéka simán feledteti, hogy nem egy énekes alkat. Hajdu Tamás Miklós és Cseke Lilla Csenge (párosuk a nyitóképen) szerethetők a fiatal ügyvéd és a megesett szolgáló szerepében, és néhány előadás után talán elég bátrak lesznek ahhoz, hogy éneklés és tánc közben merjék uralni és meghódítani a színpadot. Dósa Mátyás, mint titokzatos ügyvéd és Molnár Nikolett, a válni készülő szépasszony szerepét sokszor látott módon, rutinból, vállalhatóan, kihívások nélkül oldják meg, miközben egyértelmű, hogy lemezért kiáltóan remek hangjuk van.

Kertész Marcella, Sárvári Diána és Pertics Villő különös kalapokat viselő, pletykás hölgyei három generáció nagyon szép találkozása, talán a rendezés legnagyobb ötlete. Zelei Gábor, Ónodi Gábor, Tárnai Attila ismét csak a szokásos figurákra kaptak lehetőséget, amit becsülettel hoznak, miként Polgár Kristóf a részeg pincért és Molnár László a tulajdonképpen lényegtelen iparos figuráját. A show-t azonban ismét Gombos Judit viszi el, aki ugyan csak a második felvonásban jelenik meg a színpadon, és talán ha két jelenete van, de Mici nénire is rátesz egy lapáttal, talán pont azért, mert kevés idő alatt kell nagyot dobnia. A szolnoki Egy csók és más semmiben a színészi játék tehát erősebb, mint a darab és a rendezés.

Mert, ha már ugyanazt bemutatják pepitában, mint hat héttel korábban, akkor talán joggal várhatta a néző, hogy rendezői truvájok lesznek. De nem. Horváth Illés rendezésében semmi újdonság, semmi meglepetés, minden kiszámítható, előre tudható, lényegében a darab fel van rakva a színpadra és pont. Volt is egy kis déjá vú érzésem, mintha öt-hat évet visszarepültünk volna az időben. Pedig, ha már ezt kellett, ezt akarták, akkor például zeneileg is lehetett volna más, mondjuk a Budapest Bár stílusára hangolt dallamok. Azt se bántam volna, ha több benne a groteszk, a túlzó, a giccs, amikkel visszaintegetünk a mából egy nyolcvan-kilencven évvel ezelőtti kor cukormázas hamisságának. Szóval, ha már ez, akkor nem kellett volna megelégedni az újra melegített töltöttkáposztával – ami bizonyos helyzetekben valóban tud jó lenni –, hanem darabjaira kellett volna szedni az alapanyagot, és bátran újra összerakni, vállalva, hogy valami szokatlan és más lesz belőle. Persze csak akkor, ha hozzám hasonló a célközönség.