2025.12.7. (vasárnap)

Háborús levelek

Háborús levelek

Dátum:

Százhetvenhat, 1914 és 1916 között írt tábori levelezőlap egy férj üzeneteivel. Több tucat képeslap, amelyeket egy másik férj küldött a Jászkiséren maradt párjának. Fotók, levelek, kérvények, könyvecskék és noteszek a Megyei Levéltár pályázatára érkezett anyagokban.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár az év elején hirdette meg pályázatát olyan, az első világháborúból származó személyes dokumentumok és képek gyűjtésére, amelyek valamilyen módon a megyéhez kapcsolódnak. A Levéltár munkatársai jórészt a beküldött anyagokból állították össze a május végén megnyílt  „Hősök voltak mindannyian… – Jász-Nagykun-Szolnok megye a Nagy Háborúban” című kiállítást.

– Amikor meghirdettük a pályázatot, azt hittük, alig kapunk majd hasznosítható anyagot, és a Hadtörténeti Múzeumtól kell majd kölcsönöznünk tárgyakat a kiállításunkhoz – mondja Czégény Istvánné, a Levéltár igazgatóhelyettese a beérkezett, de a kiállításon fel nem használt dokumentumok és képek között állva. – Végül annyi mindent kaptunk, hogy a május végén megnyílt levéltári kiállítás anyagának körülbelül 95%-át ezekből válogathattuk össze. Volt, akitől csak néhány korabeli képet kaptunk; másoktól, mint például a jászkiséri Csomor Andrástól egy egész komoly gyűjteményt. Mezőtúrról és Csépáról pedig összegyűjtve hozták be a helyi első világháborús emlékeket az ottani helytörténeti gyűjtők.

Megrázó élmény beleolvasni abba a 176 tábori levelezőlapba, amelyet 1914-től küldött feleségének a távolból egy katona. Az olvasást nagyban segíti, hogy valamelyik leszármazott legépelte a kézzel írt szövegeket, amelyeket láthatóan nagy becsben őrzött a család. Hasonló élmény azt a több tucat képeslapot olvasgatni, amelyeket Jászkisérre küldött Csomor András nagyapja az első világháborúból. Hirtelen nehéz eldönteni, hogy a közel száz éves, többnyire propaganda képeslapokat vagy a gyönyörű betűket nézegesse az ember.

– A beérkezett anyagokat a Levéltár munkatársai digitalizálják és rendszerezik, mielőtt visszaadnák a beküldőknek – folytatja Czégény Istvánné. – Néhány dokumentumot azonban eredetiben is megtarthatunk, mivel a Levéltárnak ajándékozták. Azon kívül, hogy a kiállításhoz felhasználtuk a beérkezett anyagokat, kutathatóvá is tesszük őket egy önálló gyűjteményben, illetve elektronikus formában is közzé szeretnénk majd tenni.

A beérkezett képek között is van jó néhány meglepő. Például az a Mezőtúrra küldött képeslap, amelyen két huszonéves fiatalember néz puskával a kezükben a kamerába, és amelynek a hátulját olvasva derül ki, hogy egy testvérpár a két katona. A maga nemében kifejezetten érdekes az a kép is, amelyiken egy kerékpár mellett áll a katona, a fotó hátulján pedig ott a felirat, miszerint a falu első biciklijét látjuk. Kuriózum a vagon mellett mosakodó katonát ábrázoló kép is, mivel azon ritka korabeli fotók egyike, amelyik nem beállított, hanem spontán készült.

– Eddig több mint hétszázan nézték meg a kiállítást. Nemcsak Szolnokról, de a megye sok településéről és az ország távolabbi városaiból, sőt Németországból és Lengyelországból is érkeztek már látogatók – teszi hozzá az igazgató-helyettes. – ?A kiállítás lenyűgöző, de egyben fejet is hajtunk a régmúlt hősök emléke előtt? írta egy jászberényi látogatónk.

 

(A kiállítás kedden 10-11, csütörtökön 14-15 óra között, illetve csoportok esetében előzetesen egyeztetett időpontban tekinthető meg a Levéltárban.)

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Kossuth téri fordulópontok

Még csak 131 éve nevezik Kossuth térnek, Szolnok főterének azonban legalább ugyanilyen hosszú előtörténete is van. Keletkezése homályos, múltjának fordulópontjai viszont elmesélhetők.

Szolnok 900 (24.): Matrica, jelvény, tálka

A Szolnok első írásos említésének 900 éves évfordulója köré szervezett jubileumi eseményekről senki sem távozhatott üres kézzel. Ha más nem, egy matrica került a megjavított autójára.

Generációk körútja

Van ma Szolnokon olyan városfejlesztési vízió, ami 80 év múlva valósul meg? A 19. század végén volt ilyen. Ennek eredménye a Ságvári, azaz mai Szapáry út és Boldog Sándor István körút.

A Gázolástól a TOMI játékig

Bírósági tárgyalás a városházán, a teljes hosszában elkészült Ságvári körút új neonfényei, irodalmi műsorok három helyen a városban, illetve az első videotéka. Egykori szolnoki októberek.