2025.08.27. (szerda)

Halálos helyezkedés

Halálos helyezkedés

Dátum:

Lehet-e történelmi eseményekből viccet csinálni? Ezekben a viccekben kifigurázhatók-e egy kor valós figurái? Hol a határ a fikció és a valóság között? Más népek történelméből kinek van joga fekete abszurdot forgatni? Lehet ezeken vacillálni, vagy sírva röhögni a Sztálin halála című filmen.

A Tisza moziban még mindig látható Armando Iannucci Sztálin halála című abszurd, fekete komédiája, ami tőlünk Keletebbre alaposan kiverte a biztosítékot. Amin talán nincs is miért csodálkozni, hiszen az angol-francia filmben rém primitív, ügyefogyott apparatcsikként tűnnek fel a szovjet időszak – akárhogy is vesszük – világtörténelmet formáló alakjai. Például a második világháború befejezéséhez nagyban hozzájáruló Zsukov marsall, vagy éppen a desztalinizáció élharcosává vált Nyikita Szergejevics Hruscsov, vagy mondjuk a kétes hírnévre szert tevő csúcsdiplomata, Vjacseszlav Molotov. Lehet, hogy nekünk is fájna, ha Rákosiból, Farkas Mihályból, Révaiból meg a többi dicstelen minoritásból egy másik ország filmesei, mondjuk, a románok csinálnának ekkora hülyéket. Nem kizárt, mi is kikérnénk magunknak, maximum azzal a megjegyzéssel, hogy engedtessék meg, a saját hülyéinkből had csináljunk mi, a magunk szája íze szerint hülyét. Persze lehet, hogy tévedek.

Mert kellő távolságból – mondjuk nem Oroszországból, hanem Magyarországról nézve – egészen egyértelmű, hogy a Sztálin halála csak egy mese. Aminek valószínűleg rengeteg köze van a valósághoz, bár nem felejthetjük el, hogy azért a történelmet mindig az utókor írja. Ebben az esetben annyit kezelhetünk tényként, hogy Sztálin 1953-ban valóban elhunyt, amit a második vonal annyira nem bánt, és eszeveszett harc indult közöttük az utódlásért. Amiben volt nem kevés intrika, frakciózás, kiszorítósdi és halál. Ám nem pontosan akkor és úgy, ahogy ebben a zseniálisan fotografált és rendezett filmben látjuk. De nincs is ezzel semmi baj, hiszen ez nem egy dokumentumfilm, hanem egy játékfilm, egy fikció, ami a maga eszközeivel kort, életérzést és viselkedésmintákat próbál bemutatni. És teszi mindezt zseniálisan.

Az egyik kedvenc jelenetem, amikor Zsukov marsall megérkezik a koncon marakodó főelvtársak közé. A hős, a félisten lép közéjük, lassítva ledobja a zubbonyát, és aztán kezébe veszi az irányítást. De ott is vinnyogtam a röhögéstől, amikor az elpatkolt vezér koporsója után megindulnak az apparatcsikok autói, és mindenki első akar lenni a sorban. Ugyanígy parádés a nyitó jelenetsor, a megismételt koncertfelvétellel, vagy éppen a napokig őrt álló katonákkal a Sztálin-dácsában. Sőt, azt kell mondanom, egy felesleges vagy unalmas jelenet sincs ebben a filmben, minden pillanata tömény élvezet.

Amihez persze nélkülözhetetlenek az eszméletlenül nagyot alakító színészek, akiket nemcsak jól vezetett a rendező, de a karalterük és a dialógusaik is parádésan ki lettek találva. A leginkább egy ukrán téeszelnökre hasonlító Hruscsovot alakító Steve Buscemi, akit talán a legtöbben a Nagyfiúk című, kínos, amerikai vígjátékból ismerhetnek. Vagy a saját feleségét is árulónak tartó Molotov szerepében látható Michael Palin, aki lassan negyven éve rengeteg filmben játszott már, de nekem a Brain életében marad a legemlékezetesebb. És egyszerűen kihagyhatatlan a pojáca Malenkovot alakító Jeffrey Tambor is, akire inkább a Sztálin halálában nyújtott parádés alakítása miatt emlékezzünk, mint a Másnaposok című „trilógiában” látottakért. És hosszasan sorolhatnám a többi szereplőt is.

Csak akkor éppen soha nem lenne vége ennek az ajánlónak, aminek mégiscsak egyetlen célja, hogy elmondjam: ha jó filmet akarnak látni? Pontosabban: ha olyan jó filmet akarnak látni, amihez azért nekünk is elég sok közünk van, így sírva fognak rajta nevetni, de nevetni fognak rajta, akkor ne hagyják ki a Sztálin halálát. Szerintem klasszikus született.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide a nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Látlelet

Nem szeretném magyarázni a Magyarázat mindenre című filmet. Azt viszont nagyon szeretném, ha Reisz Gábor új moziját sokan megnéznék. Mert talán hozzásegítene bennünket ahhoz, hogy egy kicsit jobb hely legyen ez az ország. Szerintem ugyanis benne van, hogy most miért nem az.

Köszönöm. Sokszor!

A 7 nap című előadás után, amikor a szereplők megkérdezték a nézőktől, kiből milyen érzelmeket váltott ki a darab, nem jelentkeztem, hogy sírtam. Fura lett volna azon a nézőtéren, ahol rajtam kívül egy őszülő halántékú férfi ült. Köszönet sok mindenért. Sokszor történjen még ilyen!

Vagy inkább

Jenei Gyulát Szolnokon muszáj olvasni. Még akkor is, ha legújabb verseskötete, az Isteni műhiba végén, vagy inkább már közben sem lesz vidám vagy boldog az ember, és talán van az az életkor, amikor azon is elgondolkodik, miért kínozza magát. A jó képek, hasonlatok adnak olykor megnyugvást.

Más holdja

El kell fogadnom, hogy miként a divatbemutatók kifutóinak ruhái sem a hétköznapoknak szólnak, úgy vannak filmek, amelyek a szakmának és a fesztiváloknak készülnek. Számomra a Jupiter holdja ilyen, mert az ünneplése ellenére sem áll össze, hogy mit akart a rendező.