Az önálló társulattal rendelkező Szolnoki Szigligeti Színház 65. évada tele volt könnyed bohózatokkal. Vagy talán pontosabb úgy fogalmazni, hogy a Szín-Mű-Hely bemutatóitól és A dzsungel könyvétől eltekintve idén semmi másra nem tett kísérletet a színházunk, minthogy megpróbálja felhőtlenül szórakoztatni a láthatóan állandósuló közönségét. Sehol egy komoly dráma, kortárs előadás, netán invenciózus modern próbálkozás, vagy a nézőtér megfiatalítására alkalmas merészebb, akár csak egy kicsit is polgárpukkasztó bemutató. Még azt se mondom, hogy a korábbi évek kitaposott útján zötyögtünk, mert a mostaninál az előző évadok is frissebbek, bátrabbak és sokszor elgondolkodtatóbbak voltak. Mert a nézőnek más feladata is jutott, mintsem csak ülni és a színpadot látni.
Ebből következik, hogy a szolnoki Charley nénje című előadás pont azt a feladatot nem tudja betölteni, ami egyébként az évad utolsó bemutatójaként küldetése lehetne. Feloldani, ellazítani a közönséggel évad közben végzett közösen munkát, kiereszteni a gőzt, szabad utat engedni a megérdemelt vidám kacagásnak, és ösztönözni a következő évi bérletvásárlásokat. Mert nem úgy áll fel az előadás után a néző, hogy ez a ritkasága miatt csemege számba menő bohóckodás remek lezárása volt az évadnak, jönnünk kell jövőre is, hanem pont úgy, mint hat hete meg tizenkét hete, és szinte az egész évadban. Csak ilyet kaptunk. Csak ilyet kaphatunk?
Kár, mert Harna Péter még fényesebben ragyoghatott volna egy másmilyen évad végén. Hiszen ahhoz nem férhet kétség, hogy Kabos Gyula vagy éppen a Latabárok nyomdokaiban járó fiatal színész lubickol a szerepében. Sőt, tovább megyek! Felejthetővé teszi a Charley nénje 1986-os tévéfilm változatában Gálvölgyi János alakítását. Kis túlzással azt is mondhatnám, hogy Harna mellett teljesen mindegy, hogy mi vagy kik vannak a színpadon, egyedül elviszi a hátán az egész előadást. Amit csak azért nem mondok így ki, mert Horváth Gábor és Karczag Ferenc is nagyszerűek a maguk szerepeiben, és tulajdonképpen a többiek is igyekeznek mindent kihozni ebből a gyenge, magyarított komédiából.
Mivel vége az évadnak, és a Charley nénje egy bekezdésnél többet sajnos nem ér, had hirdessem ki a blogSzolnok, azaz a magam díjait. Az idei évad legjobb férfi színésze egyértelműen Harna Péter, természetesen nemcsak az utolsó premier, hanem Balu megformálása és a Tizenkét dühös emberben nyújtott alakítása miatt is. A legjobb női színész „díját” annak ellenére sem adnám ki, hogy ebben az évadban erős volt a női vonal, ám mindez kevés kiugrási lehetőséget tartogatott a jobb szerepekre is érdemes hölgyeknek. A legjobb rendezésnek, vagyis a legjobb darabnak járó képzeletbeli elismerésemet viszont meg kell osztanom. Mert A dzsungel könyve, hasonlóan Radó Denise korábbi zenés rendezéseihez ismét meghaladta a máshol látható adaptációkat. Viszont a Kiss József rendezte Tizenkét dühös ember, a tizenkét férfi színész egyenként is remek játékának köszönhetően egyszerűen megkerülhetetlen lett. Ha másra nem is, erre a két előadásra és Harna Charley nénjére biztosan sokáig emlékezni fogok ebből az évadból.
(A felhasznált képek a Szigligeti Színház honlapjáról származnak.)
