A nagy világgazdasági válság idején készülhetett ez a fénykép Szolnokon. Nem a Templom, hanem a Baross utcában, tehát nem a mostanában megújult, a Belvárosi Nagytemplom mellett lévő polgári leányiskolát mutatja, hanem a fotózás idején már legalább egy évtizede működött polgári fiúiskolát. Amiben jelenleg a megyei rendőrkapitányság működik.
Így nézhetett ki eredetileg a Baross utcai polgári fiúiskola épülete, amit a Templom utcai párjához hasonlóan az első világháború előtt kezdtek építeni, de a világégés miatt csak évekkel később kezdhette betölteni tervezett funkcióját. Az épületben a második világháború végéig – tehát nagyjából negyedszázadon át – fiúiskola működött, amelynek igazgatói lakásában Móra Ferenc is többször megfordult, hiszen az intézményt vezető testvére és édesanyja is ott lakott. A második világháború első éveiben a Felsőkereskedelmi Iskola – azaz a Közgé jogelődje – is ebben az épületben működött, pontosabban a lassan készülő új otthona miatt ide kényszerült társbérletbe a kisebb fiúk közé. Hogy pontosan mikor és miért lett az épületből rendőrség – az ötvenes években készült fotókon már ez a funkciója – sajnos nem tudom. Talán Szolnok lakosságának háborús csökkenése vagy a kommunista államrendőrség felduzzasztása állhatott a döntés mögött. Az mindenesetre rettentő érdekes, hogy a környéket ért 1944-es bombatámadást az épület viszonylag jól átvészelte, ami persze ugyancsak magyarázat lehet a rendőrök beköltözésére.
E képeslappá lett fotó egészen biztosan a húszas évek végén készült, hiszen a szolnoki iskolasor már nemcsak a fiúiskolából állt. A felvétel jobb alsó sarkában a Fémipari Iskola – Gépipari – kerítése látható, előtte egészen fiatal facsemetékkel. Ha megengedjük azt a feltételezést, hogy ezeket a csemetéket a gépipari átadása, tehát 1927 után ültették, akkor ez a felvétel tényleg csak 1928-29 körül készülhetett. Amit alátámaszt a fiúiskola másik oldalán álló Bábaképző is, hiszen azt egy évvel a Gépipari előtt adták át. És, ha már abba az irányba nézünk, akkor nyugodtan megállapíthatjuk: a fotó nem készülhetett a második világháború idején, hiszen akkor a Bábaképzőn túl már látszódnia kellene a Közgé építésének.
De térjünk vissza a kép középpontjában lévő polgári fiúiskolához! Ami a fotózás pillanatában már csendes lehetett. Hiszen a fotós egy késő tavaszi délutánon dolgozott, egészen pontosan 16 óra 20 perc körül, amit az épület tetején lévő toronyóra árul el. Hogy az miért került annak idején oda? Mert a XX. század elején egyáltalán nem volt természetes, hogy óra legyen az emberek – főleg a gyerekek – karján vagy zsebében, így a legtöbben csak közterületi időmérőkről tájékozódhattak. És mivel a Baross utca környékén nincs magas templomtorony, teljesen logikus lehetett, hogy a tudás templomára kerül egy kis torony órával. Ami, ha jól tudom, éppen a háborús pusztításnak esett áldozatul.
Ám nemcsak az órás tornyot érdemes észrevenni az igényes küllemű épületen. Hanem például a gyönyörűen formált, meredek tetőt, ami a jelenleginél legalább kétszer magasabb. Nem tartom kizártnak: már a tervezéskor megfordult valakinek a fejében, hogy egyszer talán szükség lesz a gerendák és cserepek alatti rész beépítésére. Ugyancsak gyönyörűek a tető és a fal találkozásánál lévő ereszcsatorna-tartók díszítése, és a legtöbb ablakból a virágtartó sem hiányzik – igaz a locsolásról megfeledkező férfiakra jellemző módon, egyikben sincs virág. Nekem ugyancsak nagyon tetszenek a folyosókat az épület végénél lezáró, ívelt ablaksorok, amelyekből a hungarocell szigetelésnek köszönhetően mára aztán tényleg alig maradt valami.
A legszebb azonban az épület főbejáratának a környéke. Az intézmény határait téglából és fából készített praktikus kerítés jelöli ki – nem érdemes összehasonlítani a mai utódjával -, ami ívesen, mintegy ölelően, tölcsérszerűen (?), utat kijelölve vezet a kapuig. A pince miatt odáig felvezető lépcső fölött Kós Károlyt idéző, oszlopokon álló féltetőt látunk. Az első emelet közepén pedig egy boltíves erkélyt. Ez utóbbi gondolom, az igazgatói vagy a tanári szobából nyílhatott. Ezeknek sincs már nyomda.
Gondoljanak bele, milyen lehetett ebbe az épületbe a húszas években iskolába járni! Akkor, amikor a környéken ez volt a legnagyobb, és talán nem túlzás, a legszebb épület. Ami számomra nemcsak korabeli neve miatt érdemli ki a polgári jelzőt, hanem az egész kisugárzása miatt. Ha iskolát kellene rajzolnom, az valószínűleg ilyen lenne. Tekintélyes és kimért. Tetején órával, valódi csengővel és az épületben lakó pedellussal.
