– Hogyhogy újra Szolnokon állít ki Kardos Tamás?
– Az egész azzal kezdődött, hogy elfogyott a Múltlapozgató című könyvem, és felhívtak, hogy kellene csinálni belőle egy frissített változatot, amiben mondjuk, már a városháza tornyai meg a RepTár is benne van. Aztán szó szót követett, kiderült, hogy idén vagyok hetvenéves, úgyhogy nemcsak a könyv állt össze, hanem a kiállítás ötlete is. Így az április 5-ei kiállításmegnyitó egyben a „ráncfelvarrott” Múltlapozgató, azaz a Múltkor című szolnoki képeskönyv bemutatója is lesz.
– Mit láthatunk majd a kiállításon? Életmű? Szolnoki anyag? Csupa újdonság?
– Talán az életmű áttekintés a legjobb meghatározás. Mert természetesen lesz néhány kép, amiket az első munkahelyemen, a Hetényi Géza Kórházban készítettem. Meg persze lesznek olyan ismert fotók is, amiket már nagyon sok helyen kiállítottam, de egyszerűen nem lehet kihagyni. Ám az anyag legalább 60%-a olyan kép, amiket az elmúlt tíz évben csináltam, tehát a szolnokiak még biztosan nem láthatták ilyen formában őket.
– A Kőszeg melletti új otthonából hogyan lehetett készülni erre a kiállításra?
– Azért rendszeresen járok Szolnokra, és amikor eldőlt, hogy ismét lesz kiállításom, akkor szépen bementem az Agóra galériájába, mindent lemértem, lerajzoltam, majd az egészből makettet csináltam, és miközben Thaiföldön pihentem, a legmelegebb déli órákban kitaláltam ezt a kiállítást. Úgyhogy semmi szándékosság nincs abban, hogy éppen 99 kép kerül majd a falakra. Nem volt könnyű válogatni, volt is olyan kép, amiért vérzett a szívem, de hát a hely adottságai ennyit bírnak el. Az első adagot már ezen a héten leviszem, aztán a kiállítás előtti napon mindent szépen elrendezünk, és helyükre kerülnek a feliratok is.
– Könyv nem lesz az anyagból?
– A hatvanéves kiállítás után jelent meg egy kötet, de hát akkor még dolgoztam, megengedhettem magamnak egy ilyen drága mulatságot. És tudom, hogy éppúgy szenvednék 3-400 képet kiválasztani egy könyvhöz, mint ahogy ezzel a 99-cel kínlódtam, mert már túl sok közül kell válogatni.
– Hét évvel ezelőtt beszélgettünk, amikor kőszegszerdahelyi állandó lakos lett.
– És azóta is nagyon jól érzem magam az új lakóhelyemen. Rengeteget utazok, miközben tagja vagyok a kőszegi Csók István Művészeti Egyesületnek, akikkel rendszeresen járok táborokba, csinálunk közös kiállításokat. És, hát az elmúlt években ezen a tájon is terjedt a hírem, úgyhogy Szentgotthárdtól Sopronig és Szombathelyig, nagyon sok helyen kiállítottam, és ez idén is így lesz. Ha már Szolnokon lesz 70 éves ünnepi kiállításom, akkor a szombathelyi Agóra is csinál egyet. Őszintén megmondom, nagyon jól esett, amikor a szolnoki kiállítás híre alá valaki odakommentelte a Facebook-on, hogy „Tamáskám gyere vissza, mert nagyon hiányzol”. Mire más meg erre írt, hogy „most már nekünk is nagyon hiányoznál Szombathelyen”.
– A 60 éves kiállítás anyagát a Canon kinyomtatta, amit eladott, és a bevételből a szolnoki Waldorf és a Széchenyi körúti „piros” iskola művészetet tanuló diákjait támogatta. A hetvenéves szolnoki kiállítás anyagával mi lesz április 27-e után?
– Másfél évtizedig voltam a Hetényi Géza kórház fotósa, ahol a feleségemet is megismertem, aki ott dolgozott gyerekorvosként. Úgyhogy ennek a kiállításnak az anyagát is eladom, és a nagyítási költségeken fölül befolyó pénzt felajánlom a szolnoki kórház gyermekosztályát segítő alapítványnak, akik egy speciális, de rém drága ágyat szeretnének vásárolni. Magyarul, ha valakinek megtetszik valamelyik kép, mindegyik alatt, a cím mellett lesz egy szám is, ami alapján, a helyszínen, a kiállításra vigyázóknál lefoglalhatja a fotót. Bontáskor pedig el lehet vinni, ami ritka alkalom, mert nem szoktam eladni a képeimet. De hát miért ne segítsek?
(A cikk illusztrációi Kardos Tamás 2024. április 5-én délután, a szolnoki Agórában nyíló kiállításának anyagából valók.)
