Ezt az őszi délutánon készült fotót 1904-ben vagy korábban exponálhatta az ismeretlen fotós Szolnokon. Pontosabban a Szapáry út elején, nagyjából a még földszintes Kádár cukrászda elől, a kocsiút széléről. Az így ránk maradt házak közül ma már csak a bal szélre belógó Kindlovics-bazár áll.
A Magyar királyi dohánynagytőzsde kiadásában megjelent szolnoki képeslap tulajdonomban lévő, és itt bemutatandó példányával a legnagyobb „baj”, hogy hátsó oldalán két postai pecsét látható. Az 5 filléres zöldszínű bélyegre ütött pecsét dátumsora alapján ezt a lapot 1905. június 15-én adták postára Szolnokon, amiből az következik, hogy a felhasznált fotónak legkésőbb 1904 őszén kellett készülnie. Az őszi fotózásra a megörökített fák gyér lombkoronája, illetve az emberek ruházata alapján következtethetünk, ami ugye kizárja az 1905-ös fotózás lehetőségét. Ezzel azonban az a baj, hogy a képeslap „középpontjában” a Kereskedelmi bank szecessziós, kétemeletes, tornyos épülete látható, amiről sok helyen az olvasható, hogy 1907-ben készült el, míg máshol ezt 1905-re teszik. Az átadás 1904-es vagy korábbi dátumával azonban még sehol sem találkoztam. Persze mondhatnánk, hogy nincs itt semmi látnivaló, hiszen a mellékelt anziksz hátoldalának bal felső sarkába egy 1915. június 15-ei pecsét van, azaz a Kereskedelmi bank épületének átadási dátumát nem kell újra átírni. Csakhogy akkor meg mi a magyarázat az 1905-ös postai bélyegzőre, ráadásul azon a helyen, ahová egyébként is ütötték ezeket a pecséteket. Ez legalább annyira zavaros, mint az anziksz címzése, ami szerintem a Monarchia hadserege egyik katonájának szólt, Budapestre.
Bevallom, ezek a „zavaros” hátlap történetek mindig csak utólag kerülnek elő, merthogy ezt az anzikszot is a fotón megörökített házak miatt vásároltam meg eredetileg. A felvétel jobb oldala ugyanis nagyon szépen megörökítette a mai Árkád, a korábbi Nerfeld-palota helyén az előző századfordulón álló, a város korzójára üzlethelyiségekkel, portálokkal néző földszintes házakat. Ráadásul a legszélen lévő, ajtó feletti üzletfeliratból az is kiderül, hogy azon a helyen Ko?? Dávid cipész – még czipésznek írva – működött. Mellette valamilyen Gyula gyógyszertára feliratot vélem felfedezni, amivel azonban az a gond, hogy egyetlen korabeli, szolnoki patikával sem azonosítható. Ezt az üzlethelyiséget szerintem egy fotós műterem követte, legalábbis a kirakat alapján, ami akár Szigeti Henrik üzlete is lehetett. Sajnos a szomszédos, nagyobb ház feliratai nem vehetők ki, viszont a Kossuth utca sarkán lévő épület bejárata fölött az „épület üvegezés” kiírás olvasható.
A mából nézve természetesen az az egyik legérdekesebb kérdés, hogy a képen látható épületekből mi maradt meg, illetve mi van a helyükön. Nagyjából 120 év elteltével már csak a felvétel bal szélére belógó Kindolovics bazár áll, földszintjén manapság kebabos és pékség működik. Vele egyvonalban, alig észrevehetően bújuk meg egy földszintes épület, az egykori Hungária kávéház, ami szerintem a második világháborúban pusztult el, és helyén nagyjából az egykori aluljáró egy része van. A fotóssal szemben álló két emeletes épület közül a kisebbik a Dusek-ház, amiben még a hatvanas évek elején is temetkezési kirendeltség működött, sőt az udvarában még lovakat is tartottak. A nagyobb, szecessziós házzal együtt az akkori Ságvári – ma Boldog Sándor István – körút kinyitásának esett áldozatul a hatvanas évek közepén, azaz nem a pártház miatt kellett elbontani őket. Nagyon érdekes a bank mellett látható utcatorkolat, ami akár a Rigó utca eleje is lehetne, bár nem kizárt, hogy inkább a Hubay utca leágazása. Ezen a helyen 1959-ben készült el az a sarki lakóház, aminek a földszintjén oly sokan vásárolták meg első tévékészüléküket.
A nem túl jó minőségű felvételen összesen hat emberalakot lehet kivenni. Talán azért is, mert az árnyékok alapján ezt a képet már délután készítették, sőt a kirakatok redőnyeinek állása alapján az sem zárható ki, hogy szombat vagy vasárnap történt a fotózás. Érdekes a bankház előtt „parkoló” két lovas hintó, ami alakja alapján nem bérkocsi, hanem egy magántulajdonú közlekedési eszköz lehetetett. Talán néhány pillanat múlva a tulajdonosa fel is szállt a bakon ülő kocsis mögé, aki megcsettintette az ostorát, és a két ló patkóinak egyenletes kopogása kezdte betölteni Szolnok legfontosabb kereszteződésének a környékét. Nem tudjuk, hová ügethettek a macskaköves utcákon a lovak, de talán már hazafelé tartottak, hogy az őszi estén még sötétedés előtt elérjék céljukat. Mert hiába volt már akkor is közvilágítás Szolnokon – miként erre a képen látható villanypóznák is utalnak -, azért távolodva a megyeszékhely korzójától, egyre sötétebbek lehettek a korabeli utcák.
