2025.12.3. (szerda)

Kossuth téri ház

Kossuth téri ház

Dátum:

A maga nemében egész szép ez a Kossuth téren ma is álló lakóház, amelyet valamikor a hatvanas években örökítettek meg először képeslapon. Amikor a fotó készült, még csak ebből a szögből lehetett fotózni az akkor, feltételezhetően, éppen elkészült házat.

A maga nemében egész szép ez a Kossuth téren ma is álló lakóház, amelyet valamikor a hatvanas években örökítettek meg először képeslapon. Amikor a fotó készült, még csak ebből a szögből lehetett fotózni az akkor, feltételezhetően, éppen elkészült házat.

A város főutcája, ami akkoriban a 4-es számú főút is volt egyben, szinte üres. Egy Skoda Octavia és egy – talán – GAZ kisteherautó közlekedik csak az úton. Az út két oldalát elválasztó csíkon kívül semmi felfestés az aszfalton, az egy irányba haladók sávjait még nem választotta el szaggatott vonal. Az út mellett, a hatvanas évek jellegzetes – és borzasztóan ronda ? ostorlámpái nyúlnak az ég felé.

A képbe, jobb oldalon még belelóg a Steiner ház, aminek bontási határozata ekkor talán már le volt pecsételve. Mindenesetre a földszinti üzlet még nyitva lehetett, hiszen a napellenzőt kiengedték. A Steiner ház és a kép középpontjában lévő lakóház között is még egy régi épület teteje látható, azaz a mai TB igazgatósági épület is csak tervasztalon létezhetett ekkor. Talán ez volt a Kossuth tér utolsó nyara azokkal a régi házakkal, amelyek a múlt század első felében jellemezték a teret. A kép készítése után pár évvel nemcsak a Steiner ház tűnt el, de a mai Múzeum étterem helyére, illetve a Múzeum és a megyei könyvtár közé is új épület került.

A Kossuth tér nyugati oldalának meghatározó épülete – szerintem – a maga nemében egész szép. És vitathatatlan rokonságot mutat a fentebb már említett, a tér hatvanas évekbeli átformálásakor emelt új házakkal, illetve Városháza mellé emelt, és a Táncsics út sarkán álló lakóépületekkel. Földszintjén, szinte építése óta ott a színház jegypénztára, mellette egyik oldalon egy virágbolt, másikon pedig egy háztartási felszereléseket árusító üzlet. Csak éppen az egykori fényreklámok tűntek el mára az üzletek bejáratai fölül. Pedig azok épp úgy részei voltak ennek az épületnek, mint cikk-cakkban kialakított, lyukacsos betonráccsal ellátott erkélyek.

És még valami tűnte el. Ami ezen a képen még ott sincs. A forgó kerekekkel díszített Casco fényreklám a ház tetejéről. Azt csak valamivel később, de még a hatvanas években szerelték fel az épület lapos tetejére, hogy aztán a rendszerváltás után eltűnjön onnan.

Előző cikk
Következő cikk

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Szolnoki kincsek a Fortepan-on (1)

Autó a régi „százlábú” híd szandai oldalán, ideiglenes alagút az egykori Ságvári körúton, rosszul datált víztoronyépítés a Széchenyi lakótelepen. Három szolnoki kép a Fortepan-ról.

Szolnok szokatlan helyről

Danka István, mint a megyei tervezővállalat fotósa, 1981 tavaszán felmászott az akkor még működő Ságvári Endre Művelődési Ház tetejére, hogy megörökítse a Nerfeld-palota bontását.

Hogyan nevezhették?

Amikor ezt a képeslapot Szolnokon postázták, a megörökített park már nem így nézett ki. Sőt, a neve is más volt már. Ráadásul annak hídnak sem volt már nyoma, ahonnan ez a kép készült.

Szolnoknál komppal

A szolnoki belvárosi híd közelében legalább három időszak volt, amikor komppal kellett átkelni a folyón. E lap postázása miatt egyértelmű, hogy a kép az első ilyen alkalommal készült.