Nem tudni, hogy a sok szolnoki képeslaphoz fotót készítő Csobaji Előd mikor örökítette meg így a Kossuth teret. De tulajdonképpen mindegy is, mert azt mondhatjuk, 1975 és 1990 között nem sok minden változott Szolnok főterén. Így ezzel a képpel megidézhető a késő Kádár-kor.

A mellékelt képeslapot elsősorban a felvétel jobb oldalán látható fényreklám miatt vettem meg, ami egyébként segíthetne a fotózás lehetséges időpontját szűkíteni. A Hotel Tisza felirata és a Táncsics utca felé mutató nyíl az én emlékeimben ugyanis egyáltalán nincs meg – szemben a legendás Casco és az OTP Kossuth téri reklámjaival -, így nem zárom ki, hogy valamikor a nyolcvanas évek elején bontották el. Talán azért is, mert ha jobban megnézzük, akkor láthatjuk, elég barkácsmódszerrel készült reklámeszközről van szó. Nagyon úgy tűnik, hogy az utcai közvilágítás aktuális korszerűsítése közben juthatott valakinek az eszébe egy feleslegessé vált lámpaoszlop újrahasznosítása. Hiszen ki volt benne építve a villanyvezeték, így csak rá kellett applikálni a három elemből álló fényreklámot. Egyébként a város főterén, a városi tanács székházával majdnem szemben. Lehet, hogy a nem sokkal korábban átadott Pelikán Hotel Keletről érkező vendégeit akarta így elhappolni a Tisza szálló? Micsoda idők lehettek!

A képeslap további érdekessége számomra, hogy – a Tisza szállós fényreklámtól eltekintve – nagyjából másfél évtizeden keresztül kortalan felvételt használt. A kép ugyanis a város első írásos említésének 900 éves évfordulójához kapcsolódó nagy beruházások lezárulta után készült, amikor már a Kossuth tér Hubay utcai kijáratánál is elkészült a TB-székház (ma Kormányablak), és lényegében a tér elnyerte szocialista formáját. Tehát a fotó 1975-től kezdődően, a teret meghatározó Munkásmozgalmi szobor 1990-es elbontásáig szinte bármikor készülhetett, mert abban a másfél évtizedben nem sok minden változott. Igen, ilyen volt Szolnok a brezsnyevi pangás, meg a lassan leépülő Kádár-rendszer utolsó éveiben. Mozdulatlan.

A fotó jobb szélén lévő, ma könyvtárként funkcionáló épületben városi, középiskolai, leánykollégium működött, bár a tetején még ott volt az őrtorony. A mellette álló háromemeletes társasház földszintjén a környékbeli téeszek termékeit kínáló zöldségest, illetve az „Állami fodrászat” felirat alatt férfi és női fodrászüzletet találhattunk. Mindkettő hosszú évtizedeken keresztül hozzátartozott a térhez.

Miként a már ekkoriban is egyre rosszabb állapotba kerülő Damjanich Múzeum épülete, ami a fotózás idején – történt is az 1975 és 1990 között bármikor – a megyei könyvtárnak is helyet biztosított a földszintjén, nem éppen méltó körülmények között. Arra nem emlékszem, hogy a Múzeum étteremnek otthont adó szomszédos társasház földszintjén ebben az időszakban mi működött, de hogy az egykor legendás, klubtagságival látogatható, sok országos hírű művészt is felléptető szórakozóhely nem, az biztos.

Nemcsak a házakat érdemes észrevenni ezen a kortalan kordokumentumon.

A Táncsics út torkolatától dolgozó Csobaji Előd megörökítette a minden magyar településre jellemző közterületi villanyszekrényt – a Tisza szálló reklámja alatt -, a teret sokáig uraló támla nélküli padokat, vagy éppen azt az üveges hirdetőtáblát, aminek a párja a tér másik oldalán állt. Ennek a kihelyezési időpontja is segíthetne a fotózás pillanatát datálni, miként a szökőkutakból hiányzó, hatalmas amforák is, amelyek valamikor, valamiért a Tiszaligeti Sportcsarnok elé kerültek.

Érdekes egyébként, hogy bár 1975 és 1990 között ezen a helyen robogott át a 4-es főút forgalma, a fotósnak egy autók nélküli pillanatot sikerült elkapnia. Csupán egy motorkerékpár tart a Ságvári kereszteződése felé, aminek a márkája kibogarászhatatlan, az azonban látszik, a két utas eléggé megterhelte a kétkerekűt. Azt hiszem, erre a fotóra tényleg igaz, hogy „állni látszik az idő”, és itt nem csak egy szekér, hanem egy motor halad.