(Nyári ismétlés: ez az írás 2020. február 13-án jelent meg először.)
Hofi Géza nélkül sem a Kádár-kor, sem a rendszerváltást követő zűrzavaros évtized nem érthető meg. És mondhatják rá, hogy szelep volt a diktatúrában, a rendszer kegyeltje vagy barátja, tehetsége elvitathatatlan. Sőt, megkockáztatom, a stand up olyan korai varázslója és királya, akinek a trónját azóta sem tudta senki megközelíteni. Nem véletlen, hogy halála után lassan két évtizeddel is éppúgy reneszánszát éli, mint történt ez élete utolsó éveiben, vagy éppen a rendszerváltás környékén, amikor néhányan próbálták leírni. Hofi alakja, műsorai, bemondásai kitörölhetetlenek a magyar néplélekből.
Nem véletlen, hogy még mindig sikerrel dobhatók a piacra a róla szóló könyvek. Minőségük szinte lényegtelen, mert a főhősük elviszi őket a vállán. Miként történt ez a tavalyi év végén megjelent Hofi naplójával is, amiben jobb-rosszabb írások, visszaemlékezések kötik össze a Hofi Géza rajzaiból, a róla szóló újságcikkekből és fotókból készített válogatást. Amolyan album ez, ami akkor is szerethető, ha egy sort sem olvasunk el belőle. Tökéletesen megmutatja, hogy Hoffmann Gézából nem a rendszer csinált Hofit, hanem a tehetsége. Nemcsak elsőrangú humorista volt, de kiváló színész – és mint e könyvből kiderül: rajzoló -, tájékozott ember, és a magyar nyelv nagymestere, a szavak zsonglőre. A poénjai nemcsak a tartalmuk, hanem az ütemük és a szavak sorrendjei miatt is robbantak.
Talán nem túlzás azt állítani, hogy szinte minden városnak megvan a maga Hofi emléke. Merthogy nemcsak a pestiek kiváltsága volt őt látni. Nekem az első, „személyes” emlékem 1986. októberi, amikor a Táncsics úti Helyőrségi Művelődési Otthon színháztermében lépett fel. Egymás után kétszer. Megengedve magának az első előadáson, bambán ücsörgő tisztiiskolásokkal való poénkodást. Sőt! Szolnokon, október 23-a előtt pár nappal, az akkor még ellenforradalomnak nevezett eseményekkel és az „anyósa vízhajtója miatt tökig fegyverben” lévő hatalommal való viccet. Megtehette? Nem ez a kérdés. Hanem, hogy megtette.
A Hofi naplója című, egyébként a Kossuth Kiadó gondozásában megjelent albumban konkrét dokumentumai is vannak a nagy nevettető szolnoki pillanatainak.
Például az az eltávozási engedély, amit még Hoffmann Gézaként kapott a jászberényi alakulatánál (1. kép). Jó lenne tudni, hogy az egyébként kőbányai Hofi azon a hétvégén miért jött hozzánk. De érdekes az a pár évvel későbbi rajz és fotósorozat is, amit ő őrzött meg a 4-es úton történt balesetéről (3. kép). Kétségünk nem férhet hozzá, hogy akár debreceni színészként, akár már befutott, országot járó humoristaként rengetegszer járhatott erre, és állhatott meg Szolnokon.
És bár a könyvben nincs rá konkrét utalás, azért az is tudható, hogy rendszeresen vadászott Szolnok környékén (is). A könyvben felbukkanó egyik színes kép is itt készülhetett, amin mások számára csak Hofi és Bodrogi Gyula lehet az érdekes, mi viszont a másik két, a kamerába néző vadásztársat is ismerhetjük. A bal szélen álló például Benedek Fülöp, a földművelési tárca egykori, baloldali politikai államtitkára. Hofi naplója ugyanis kísérletet tesz a kisember nevében beszélő nagy humorista színpadokon kívüli életének a megmutatására is. Ami tényleg csak a legnagyobbak kiváltsága.
