2025.08.27. (szerda)

Morzsa a kenyérgyárból

Morzsa a kenyérgyárból

Dátum:

Cserhalmi Sára Drága besúgott barátaim című moziját nemcsak azért érdemes megnézni, mert mostanában kevés magyar film készül, és kibeszéletlen témát karcolgat, hanem mert üdítően fényképezett kockákon remekül formált sorsok tűnnek fel.

Csuja Imre nélkül nem nagyon készül mostanában magyar film. A Drága besúgott barátaimban mindössze háromszor tűnik fel. Egyszer homályosan a kép hátterében, kétszer viszont nagyon hangsúlyosan, önálló történetben. A WC-s jelenet, amiben kínos közelségbe áll az éppen vizelő főszereplő, Cserhalmi György mögé, majd kiböki, hogy mit is akar, a film egyik legjobb pontja. Ráadásul az egész rendszerváltás előtti besúgóhálózat napjainkig tartó túléléséről egy percben sűrített karikatúrát rajzol. Olyat, amin nem tudjuk, hogy sírjunk vagy röhögjünk.

Az utóbbi időben rengeteget lehetett olvasni Cserhalmi Sára – a főszereplő lánya – rendezte filmről. Több fesztiválra is invitáltak már, és sokan a német Mások élete című, a múlttal szembenézni tudó filmmel igyekeznek párhuzamba állítani. Szerintem nem lesz a nemzetközi fesztiválok sztárja a Drága besúgott barátaim, és a rendszerváltás előtti, a mai napig ki nem beszélt besúgórendszerünk filmjének sem mondanám. Cserhalmi Sára filmje ugyanis a felszínt kapargatja, nem több, mint egy eltűnő, észrevehetetlen morzsa a kenyérgyárban.

Ennél sokkal súlyosabb számomra, hogy a film felmenti a besúgókat. Azzal, hogy a besúgottat – Cserhalmi György – jómódban élő, sikeres oktatónak, középosztálybeli polgárnak, a besúgót – az egykor Szolnokon játszó Derzsi János – lecsúszott, rákos, nyomorultnak ábrázolja, akinek ráadásul megengedi a lebukása utáni vádaskodást, mindent a visszájára fordít a rendező. Miközben nem szabadna megfeledkezni arról, hogy a drága besúgók úgy tehettek tönkre életeket és karriereket a rendszerváltásig, hogy abból sokan, soha nem álltak fel. Nemhogy sikeres polgárok lettek, de sokszor úgy tűntek el, mint az a bizonyos morzsa a lebontott kenyérgyárban.

Azt is be kell látni, hogy Cserhalmi Sára története nem ér másfél órát. Ezt valószínűleg a rendező is érezhette, így a fő történetre úgy aggatott további mini sztorikat, mint díszeket szoktunk a karácsonyfára. Mácsay Pál és Gyabronka József szerkesztőségi jelenetében benne van például a honi sajtó minden nyomora. A proszektúrán gitározó hullaöltöztető, vagy Derzsi, amikor a gyerekeivel bevásárol, vagy az éttermi pillanatok mind-mind önálló és élvezhető opusok.

Amelyek elviselhetővé teszik azt a másfél órát, amitől az előzetes hírek és a történet alapján sokkal többet vártam.

(A film még elcsíphető a Tisza Moziban!)

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide a nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Életközepi Kálmán

Filmet természetesen bármiről, bárhol és miként a magyar valóság mutatja, bármennyi pénzből is lehet csinálni. A jó filmhez ezeknél azonban jóval több kell, és Hajdu Szabolcs immár másodjára bizonyítja, hogy kevésből, kis helyen is tud remekelni. Most például életközepi válságról.

Megnézni és hírét vinni!

Az elkövetkező négy hónapban minden szolnokinak és környékbelinek meg kellene néznie a RepTárat. Nemcsak azért, hogy ezzel az ország egyik leglátogatottabb kiállítóhelyévé váljon, hanem mert hitet kellene tennünk amellett, hogy hiszünk benne. Hiszen a miénk, és innen el nem viszi senki.

Anyám és… és?

Évente két olyan magyar filmnek kellene készülnie, mint a Tisza moziban is most futó Anyám és más futóbolondok a családból című alkotás. Nem azért, mert annyira jó, hanem mert a szépen fényképezett történetben rengeteg, nem feltétlenül ismert színész is feltűnhet, olykor fontos kérdéseket érintve.

Fiatal matuzsálem

Tulajdonképpen tényleg nincs nagy jelentősége annak, hogy hány éves a színház épülete. Mert a teátrumok esetében még inkább igazak Gárdonyi szavai, miszerint nem a falakban van az erő. Hanem a társulatban, amelyik folyamatosan változik, és így mindig fiatal marad.