A Szolnoki Szigligeti Színház állandó társulatához lenne méltatlan az idei második bemutatót hosszasan ekézni. Így két rövid, nézőtéri dialógus után előbb igyekszem tárgyilagos lenni, majd az előadás egyetlen védhető momentumára, a Harna Péter Showra térnék át.

Két elkapott beszélgetés a nézőtérről

Idézet 1.

– Beszélj le, ha legközelebb operettet akarok nézni. Azt hittem, a Cirkuszhercegnőt nem lehet alulmúlni.

– Pedig abban legalább voltak ötletek.

Idézet 2.

– Ki ez a nő? Ezeknek a daloknak úgy kellene szólniuk, mint a slágereknek. Nem lehet érteni a szöveget. Ezen nem segít se Kertész Marcella, se Bot Gábor.

Kísérlet tárgyilagosságra

Vidéki színház operett nélkül nem hirdethet évadot.

A magyar operett irodalom azonban nem olyan gazdag, hogy minden évadra jusson egy remekmű. Voltak évtizedek, amikor az erre képes szerzők szakmányban gyártották az ugyanarra a kaptafára működő zenés darabokat. Pontosan úgy, ahogy ma az egynapos sztárok slágerei születnek.

A Bál a Savoyban a maga idejében lehet, hogy népszerű volt. Azóta viszont eltelt nyolcvan év. A nyolc évtized múlására általában a legjobb gyógyírt a rendezői ötletek jelenthetik. Ám ebből most kevés fedezhető fel. Mintha Radó Denise belefáradt volna ezekbe a kötelező feladatokba.

A Szolnoki Szigligeti Színház jelmezei ismét gyönyörűek.

A Kinczel József vezette tánckar ebben a darabban sem okoz csalódást, sőt!

Karczag Ferenc, Mészáros István és Dósa Mátyás a semmiből – itt most kulturáltabb kifejezést használtam – is képes várat építeni.

Jó volt Lugosi Claudiát újra olyan szerepben látni, ahogy anno megismertük.

A jó hangi adottságok olykor párosulhatnak színészi képességekkel. Lásd Bot Gábort a Jézus Krisztus Szupersztárban. De ez a kivételes szerencse, nem adatik meg mindig és mindenkinek.

A társulatépítés fontos momentuma, hogy a korban fiatalabb generációk is lehetőséghez jutnak.

Radó Denise legnagyobb érdeme ezúttal, hogy Musztafa Beynek – az egyik szereposztásban – Harna Pétert kérte fel.

Harna Péter Show

Mert a Bál a Savoyban című, közepesen gyenge operett szolnoki bemutatóját, az eddig általában csak minimál szerepekben lehetőségekhez jutó, fiatal színész menti meg. Egyszerűbben úgy is fogalmazhatok, hogy a hangi adottságok és színészi eszközök terén is kihívásokkal küszködő szereplők között Harna tündököl, menti az olykor menthetetlent, és a vállán viszi el ezt az egész kötelező gyakorlatot.

Az előadás közben felharsanó vagy vérszegény tapsok, illetve a megdöbbent csendek pontosan mutatják, hogy a szolnoki közönség se vesz be mindent. Ha Harna Péter nincs minden második jelenetben a színpadon, nem adja elő folyamatosan a showt, nem énekel és táncol mindenkit leiskolázva, akkor talán előadás közben csapódtak volna fel a székek. Az operettektől elvárt, felszabadult szórakozás csak akkor lengte be a nézőteret, amikor ez a sokkal többre érdemes fiatal színész betöltötte a színpadot. És a fene se bánta, hogy mindent és mindenkit elnyomott.

Ha lesz lelki erőm, akkor Járai Mátéval is teszek egy próbát. De félek, bosszankodni fogok amiatt, hogy a végre tündöklő Harna nem zsinórban nyomja Musztafa Beyt, hanem mondjuk a Második rendőr felemelő szerepére készül a következő premierre.

(A fotók a Szigligeti Színház honlapjáról valók.)