Szagot nem lehet fotózni, és leírni se könnyű. Szolnok belvárosában, egy tömbnyire a városházától, az Árkád Szapáry és Magyar utca közötti folyosóján olyan penetráns bűz terjeng, hogy a fényképező majdnem kiesett a kezemből. Magánterület? Közterület? Lényegtelen. Ez is Szolnok.
Lehúzott ablakkal, teljes hangerővel zenélő autók. Értelmetlenül újra és újra felvisító riasztók. Az egész várost átszövő éjszakai amatőr MotoGP. Munkagépeket túlharsogni próbáló rádiók. Érthetetlen folyamatos zeneszolgáltatás a Hild téren. Bármikor felzúgó repülők a fejünk fölött. Így élünk.
A politika és a pártpolitika száműzése az iskolákból a rendszerváltás egyik fontos vívmánya volt. Ez sok deresedő halántékúnak vagy anno nem volt fontos, vagy törlődött a memóriájuk egy része, esetleg van az a pártpolitika, amivel ez a vívmány is zárójelbe tehető. Tornazsákok mutatják.
Szolnokon elkötelezett civil, a várostól kétszáz kilométerre a "baloldal rémálma". Bő egy éve még az egyik városrész lakóit összefogó civil, megválasztása óta láthatatlan képviselő. Van valami szégyellni való a kormánypártban, hogy a színükben indulni akarók álcivil szerveződések mögé bújnak?
Fogalmazhatnánk finomabban, de nem változtatna a tapasztalatokon: Szolnok belvárosában sok helyen galambszar-szőnyegen lépkedünk. Nem hinném, hogy csak ellenzéki galambok tesznek a kormánypárti város járdájára, és talán megoldást is lehetne találni a problémára. Máshol sikerül.
