A blogSzolnok Album rovatában jelent meg egy fotó a vasútállomástól induló konflisról. A kép hátulján ez szerepelt: „Szolnok utolsó konflisa, 1966”. A közös emlékezet azonban mást mond.
A bukott kormány propagandasajtóját eddig nem nézegettem, de lehet, hogy ott még mindig a narancs győzelméről írnak? Avagy Szolnokra lassabban érkeznek a hírek, mint 1848-ban? Segítsünk!
Egy iciri piciri agyú szolnoki elment bevásárolni, bevásárlókocsiját megtöltötte, és egy százasért a kocsit is hazavitte. Már hallom a hasonló szolnokiakat, akik védelmére kelnek. Nem nekik jelezném, hogy az iciri piciri agyú lopott. Az igaz baj pedig az, hogy ezt látványosan hirdethette is Szolnok utcáin. Senki nem szólt. Mert ez ugyanúgy rendben van, mint az otthona közelében hagyott, lopott bevásárlókocsi, aminek gondja már nem az övé. Öleljék keblükre!
A muzsika hangja főpróbája egyértelművé tette, hogy Molnár Nikolett jelenleg a szolnoki társulat vezetőszínésznője. Dósa Mátyás pedig tényleg bármit el tud játszani. Előzetes recenzió.
Nem kétséges, hogy ez a fotó Szolnokon készült, miként abban is biztosak lehetünk, hogy nem 1978-ban, ahogy a nagyszerű Fortepan jelzi, hanem inkább 1974 nyarán. Egyszerű indokolni.
Ki lehetett az a szerencsés, aki a harmincas évek elején nagyjából egy munkás 150 évnyi fizetésével azonos összeget nyert Szolnokon? A nyereményt a Gettler Bank és Váltóüzlet fizette ki.
Cseh Tamás és Bereményi Géza dalairól, lemezeiről, kapcsolatáról és ezeken keresztül rólunk, magyarokról írt Amerikában megjelenő esszékötetet a 9 éve köztünk élő Diana Senechal.
A fejétől bűzlik, de a működéshez az kevés. Miközben a „szabadságharcosok” disznóságai miatt már nagyhalak is horogra akadnak, mikor nézhetünk szembe a helyi segítőkkel, működtetőkkel?
Színház a színházban. Egy megkerülhetetlen életmű átpörgetése. Romantika happy end nélkül. Közben egy tehetség csillogása, és talán egy mágnes, ami miatt lehet színház a jövőben is.
